Pesti Srácok

Levelet írt Szijjártónak a Quaestor-vezér

Levelet írt Szijjártónak a Quaestor-vezér

Vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért Tarsoly Csaba, csak a családját hagyják békén, és kártalanítsák a kisbefektetőket. Az Index információi szerint miután visszavette a nevére a céget, ezt írta levélben Szijjártó Péter külügyminiszternek a bedőlt brókercég régi-új tulajdonosa. Az internetes portál úgy tudja, hogy ez a reménytelen üzleti helyzetét elismerő, lényegében önmegadó üzenet volt a második levél, amivel Tarsoly a korábban barátjának tartott fideszes politikushoz fordult.

Az Indexnek is megerősítették ugyanis, hogy a Quaestor-vezetője a Buda-Cash botrány után Szijjártón keresztül Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött egy stratégiai tervezetet, amelyben részletesen feltárta a cég helyzetét, a Buda-Cash botrány okozta súlyos nehézséget. Ebben a dokumentumban konkrét javaslatokat is felvázolt, olyanokat, amelyekkel szerinte politikai támogatással az egyre rosszabb helyzetből is kimenthetik a céget.

A Szijjártónak küldött, de valójában Orbánnak címzett levélről a Figyelő számolt be elsőként. A lap szerint Tarsoly március 8-án vasárnap a Quaestor székhelyén válságstábot hívott össze. Tarsoly itt elmondta a munkatársaknak, hogy baj van, a sorok rendezéséig öncsődöt jelent. A sorok rendezése azt jelentette, hogy akkor még határozottan reménykedett a kormányzati segítségnyújtásban. A munkatársaknak állítólag azt mondta, Szijjártó biztosan segít.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök menthetetlennek ítélte a Quaestor helyzetét, és úgy döntött, megszakítanak minden kormányzati kapcsolat a céggel. A lap forrásai szerint ekkor dőlt el, hogy a külügy pénzét is azonnal ki kell venni a Quaestorból. Tény, hogy a külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Quaestor bedőlésének napján mentette ki 3,8 milliárdos vagyonát a brókercégből.

A portál megjegyzi, a tranzakcióban szabálytalan elsőbbséget adtak az állami kereskedőháznak, amely hétfőn délelőtt jelezte, hogy visszakéri a pénzét, a Quaestor pedig a szokásos tárgynap plusz két nap kifizetési idő helyett még hétfőn délután ki is fizette. Számos Quaestor ügyfél viszont, aki már az előző hét csütörtökén kezdeményezte a pénzkivételt, hétfőn már nem jutott hozzá saját megtakarításaihoz. Így vélhetően az ő pénzükből fizették ki a kereskedőházat.

A Quaestor hétfőn éjjel jelentette be, hogy öncsődöt kér (utóbb kiderült, hogy ez nem volt igaz), a külügy pedig alig néhány óra múlva, kedden reggel – láthatólag alaposabb vizsgálat nélkül – közleményt adott ki, hogy azonnali hatállyal felbontja az isztambuli kereskedőház, valamint a moszkvai vízumközpont üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport elnök-vezérigazgatójának érdekeltségi körébe tartozó cégekkel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Figyelő cikkére reagálva azt írta: a "leghatározottabban visszautasít, amely szerint törvénytelen információi voltak a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban."

"A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és háttérintézményeinek semmilyen törvénytelen információi nem voltak, következésképp a KKM és háttérintézményei semmilyen információt nem tudtak eltitkolni. A Quaestor csődjét – mint az közismert – az okozta, hogy a Buda-Cash és a Hungária értékpapír bedőlése után az emberek bizalmatlanná váltak a brókercégekkel szemben, elkezdték kivenni a pénzüket a Quaestortól, és a cég egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét. Semmilyen titkos információról nincs tehát szó, az említett ügyfelekhez hasonlóan járt el az MNKH is, amikor a miniszterelnöki utasításnak megfelelően a tőkéjét kivette a Quaestortól. Az MNKH vezetői ezt a döntést, látva a piaci folyamatokat a miniszterelnöki utasításnak megfelelően hozták meg" – írták.

Forrás: Index.hu

Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.