quaestor
Magyar igazságszolgáltatás: a bíróváltás miatt akár évekig is várhatunk az ítéletre a Quaestor-ügyben (Frissítve!)
Bombaként robbant kedden az a hír, hogy lecserélték a bírót az eddigi legnagyobb brókerbotrányban, a Quaestor-ügyben. A Fővárosi Törvényszék közleményében ugyan azt írta, hogy az új bíró már el is kezdte a felkészülést, ráadásul az ügyet nem kell teljesen elölről kezdeni, de ne legyenek illúzióink, a bíróváltás jócskán elhúzhatja a már így is hét éve tartó eljárást, ami a több évtizedes szabadságvesztéssel fenyegetett vádlottaknak kedvezhet. FRISSÍTÉS: az OBH közleményéből kiderül, hogy a bírónő saját maga döntött úgy még áprilisban, hogy visszalép az ügytől. Nagy kérdés, miért, hiszen a perben egy éven belül ítéletet hozhattak volna. Ez a polip: a Quaestort hizlaló szocik, akik most mindent a Fideszre kennének
Nem kis öngólt rúgott az MSZP a minap Győrben, amikor Szakács László országgyűlési képviselő, és a gyurcsányista Glázer Tímea hátralépése után a polgármester-jelöltségbe kényszerült győri MSZP-elnök, Pollreisz Balázs az ETO Park főépülete előtt próbált meg valamilyen összefüggést felrajzolni a Quaestor-botrány és a Fidesz között. Azt mondták, "öntsünk tiszta vizet a pohárba" – hát legyen. Kezdjük ott, hogy az MSZP-s politikusok azon állítása, miszerint a jobboldali városvezetés 2015-ben egymilliárdért vett Quaestor-kötvényt, például hazugság. A befektetés állampapírba történt, és csak a bonyolítást intézte a Quaestor. A cég a legalacsonyabb szolgáltatási díjért dolgozott, összesen 3000 forint jutalékot kapott. Ráadásul a város a pénzét kamatostul vissza is kapta. Ahogy azt az alábbiakban részletesen be fogjuk mutatni, nem a Fidesz és nem a Borkai Zsolt vezette győri önkormányzat hizlalta fel a magyar befektetők tízezreinek pénzét elpárologtató Tarsoly Csabát, hanem a baloldal meghatározó "ikonjai". Gyurcsány Ferenc, a több cikluson át regnáló szocialista győri polgármester, Balogh József, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Ujhelyi István is szerepel a történetben. Érhető az is, ha a szocialisták másra mutogatnak, hisz jól tudjuk: mindig az kiabál, akinek a háza ég. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.