Pesti Srácok

Már hűtlen kezeléssel is meggyanúsították a Quaestor vezetőjét, Tarsoly Csabát

Már hűtlen kezeléssel is meggyanúsították a Quaestor vezetőjét, Tarsoly Csabát

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a csalással, sikkasztással és közokirat-hamisítással is vádolt Quaestor-vezért, Tarsoly Csabát és négy társát – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor emlékeztetett, az alapügyben a Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában összesen tizenegy személlyel szemben nyújtott be vádiratot bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt, amely eljárás jelenleg bírói szakban van. A vádemelést megelőzően, az alapügytől a nyomozó hatóság elkülönített több bűnügyet, köztük a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet színlelt értékpapír vásárlásai kapcsán indított nyomozást. Ebben az ügyben gyanúsították meg Tarsolyt, az alapügy másodrendű vádlottját és még három személyt.

A főügyész közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. két vezető tisztségviselője a 2004. október – 2010. április közötti időszakban (bűnsegédként) segítséget nyújtott a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet két vezetőjének abban,hogy vagyonkezelői kötelezettségeiket megszegve, színlelt szerződések révén pénzt utalhassanak a Quaestornak.Az átutalások céljaként megjelölt értékpapír vásárlások nem voltak valósak, azok teljesítése nem is állt szándékukban, a tranzakciók célja ugyanis ténylegesen az volt, hogy azokkal egyrészt a Quaestor cégcsoport gazdálkodását segítsék, másrészt az egyik Takarékszövetkezeti vezető érdekeltségébe tartozó vállalkozást támogassanak anyagilag. A rendelkezésre álló adatok szerint a fenti időszakban a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet értékpapír vásárlás címén összesen több mint hárommilliárd forintot utalt át a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek, amiből a Zrt. több mint 600 millió forintot utalt tovább, vagy fizetett ki készpénzben az érintett kft.-nek. Az ügyben az NNI a főügyészség fokozott felügyelete mellett nyomoz.

PestiSracok facebook image

TARSOLYT CSALÁSSAL IS GYANÚSÍTJÁK

Azt tavaly októberben írtuk meg, hogy Tarsolyékat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel is gyanúsítja már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A kár, ahogy az alapügyben, itt is milliárdos nagyságrendű, a tíz gyanúsított közül pedig nyolc személy a már bírósági szakban lévő eljárásnak is érintettje. Az ügyészség tájékoztatása szerint azóta újabb gyanúsítások nem történtek, a nyomozás pedig továbbra is folyamatban van. A másik, szintén a brókercéget érinthető eljárás a Központi Nyomozó Főügyészségen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt múlt év márciusa óta zajlik, továbbra is ismeretlen tettes ellen. Ennek előzménye, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2009-es vizsgálata során feltárták, hogy Tarsoly Csabáék valótlan adatokat adtak le a felügyeletnek, ám ezek után megúszták három milliós bírsággal. Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint a PSZÁF-nak ekkor fel kellett volna jelentenie a Quaestort, mivel csaltak az adatokkal, de ez„valamiért” mégsem történt meg. A főügyész a KNYF-hez fordult és nevek megemlítése nélkül feljelentést tett a PSZÁF korábbi vezetői ellen.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.