Pesti Srácok

Megszólalt az, aki Orgován Béla, az új Quaestor-vezér cégeit alapította

Megszólalt az, aki Orgován Béla, az új Quaestor-vezér cégeit alapította

A HVG.hu elérte azt az ügyvédnőt, aki januárban ügyvédi megbízás alapján alapította Orgován Béla két cégét. A Quaestor-csoport központi cégének új vezérigazgatója, aki március 16-tól átvette Tarsoly Csabától a közel tízmilliárdos jegyzett tőkéjű Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezetését, január előtt nem létezett a cégvilágban. Idén viszont rögtön két céget is alapított, mégpedig ugyanazon a napon, január 27-én, és a saját lakcímére jegyeztette be őket.

A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége nincs, és részt vett a közmunka programban. Ehhez képest a férfi fel tudta mutatni a két frissen alapított cég jegyzett tőkéjét, 3-3 millió forintot (ez a törvényi minimum), annak alapján, hogy a cégbíróság bejegyezte a cégeket, és ebből az is következik, hogy tartósan le tud mondani 6 millióról, hiszen azt benn kell hagynia a cégekben.

A vállalkozások e-mail elérhetőségére hiába írt a lap, nem sikerült válaszra bírni a Quaestor-cég új vezérét. A cégbírósági iratok szerint a vállalkozások alapításában egy pécsi ügyvédnő, Éva Orsolya működött közre. Őt telefonon sikerült elérni, de nem árulta el Orgován Béla elérhetőségét, arra hivatkozva, hogy köti az ügyvédi titoktartás. A pécsi ügyvédnő elmondta, csak a cégek alapításában vett részt, egyszeri megbízás alapján, a cégek bejegyzése óta nem áll szerződéses kapcsolatban sem a két céggel, sem Orgován Bélával.

Orgován Bélával egy másik ügyvéd is kapcsolatba került. Básty Cecília ellenjegyezte Orgován Béla aláírásmintáját azon a március 16-án, amikor a Quaestor-csoport központi cége, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatójává választották a cég közgyűlésén. Básty Cecília azonban nem kívánt semmiféle nyilatkozatot tenni, mert, nem kapott felhatalmazást a Quaestorhoz kapcsolódó ügyben ügyfelétől, titoktartási szerződése van. Azt sem árulta el az ügyvéd, hogy ki az ügyfele, Orgován Béla vagy az egyik Quaestor-cég, esetleg Tarsoly Csaba volt vezérigazgató.

Orgován Béla mindkét cége idén január 27-én alakult, és idén februárban jegyezte be a cégbíróság Tápióságra, Orgován lakcímére. Mindkét vállalkozásnak ugyanazon a napon, február 24-én nyitottak számlát a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezetben. Az egyik vállalkozás neve szerint építőipari társaság, az ONSZID-MA Kft., főtevékenysége saját tulajdonú ingatlan adásvétele. A másik a KONIMONIKA Irányítástechnika Kft., főtevékenysége Ipari gép, berendezés üzembe helyezése.

Forrás: HVG.hu

Fotó: nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.