Pesti Srácok

"Nem jár vagyonvesztéssel, hogy már nem Szombathely a Haladás többségi tulajdonosa"

null

Mint ahogy azt már előzetesen megírtuk, a hatvannégyszeres magyar válogatott Illés Béla által vezetett cég, a Halmill Kft. lett a Swietelsky-Haladás labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa. A Haladás Labdarúgó és Szolgáltató Kft-ben eddig 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkező szombathelyi önkormányzat nem kívánt részt venni a cégnél szükségessé vált tőkeemelésben - döntött Szombathely városának közgyűlése csütörtöki rendkívüli ülésén.

A szombathelyi közgyűlés 11 igen és 9 nem szavazat mellett szavazta meg a Haladás Futball Klub tulajdonosi szerkezet váltásáról szóló előterjesztést, ennek köszönhetően a Halmill Kft. lett a csapat többségi tulajdonosa. Az önkormányzat szerint a közgyűlés döntésével biztosítottá válik a csapat szakmai és anyagi háttere, a tőkeátcsoportosításnak köszönhetően pedig olyan források szabadulnak fel, amelyeket az önkormányzat más területekre, többek között kultúrára fordíthat. A tegnapi rendkívüli közgyűlésen a Haladás Futball Klub anyagi helyzetét érintő belső vizsgálat eredménye is a képviselők elé került, amely megállapította, hogy a klub forráshiánnyal küzd, és az a támogatás, amit az önkormányzat biztosítani tud, nem elég a hosszú távú biztonságos működéshez.

Szombathelyen ugyanakkor forrnak az indulatok a klub eladása miatt. A helyi ellenzéki képviselők, élükön az MSZP-s frakcióvezetővel, Czeglédy Csabával úgy látják, Illés Béla és az 57-szeres válogatott Halmai Gábor közös cége mélyen áron alul szerezte meg a legalább 75 százalékos többségi tulajdont, szerintük vagyonvesztés történt, a döntés pedig hosszú távon veszélyeztetheti a csapat jövőjét is. Az ellenzék egyébként nemmel szavazott az önkormányzat javaslatára.

PestiSracok facebook image

Koczka Tibor, Szombathely sportért felelős alpolgármestere ugyanakkor azt nyomatékosította a PestiSrácok.hu-nak, hogy a lehető legjobb döntés született.

"Mindent latba vetettünk, több lehetőséget is átgondoltunk és olyan megoldást kerestünk, amivel csak nyerhet a Haladás és a város. A közgyűlés döntése gazdaságilag és minden más szempontból is megalapozott. A könyvvizsgálók is megállapították, nem jár vagyonvesztéssel, hogy mostantól nem az önkormányzat a többségi tulajdonos. Éppen emiatt is döntöttünk a törzstőkeemelés mellett, és nem bocsátottuk áruba a tulajdonrészt" - mondta kérdésünkre Koczka Tibor.

Kiemelte, a Haladás hosszútávú jövője anyagilag és szakmailag is biztosított.

Az önkormányzat ráadásul továbbra is döntési helyzetben van a csapat nevével, színével, címerével, székhelyével és telephelyével kapcsolatba, és az indulási jogokról is kizárólag az önkormányzat dönthet. Ezen felül az önkormányzat folyamatos ellenőrzési jogköre is fennmarad, hiszen a Felügyelő Bizottság vezetése továbbra önkormányzati jogkörben marad.

A Halmill Kft. korábbi 44 százalékos részesedése a közgyűlési döntés következtében 75 százalékra változik. A cég két tulajdonosa Halmai Gábor és Illés Béla, két nagy múltú, többszörös magyar válogatott focista. Illés Béla a szombathelyi Illés Akadémia vezetője is.

A képen Puskás Tivadar polgármester és Homlok Zsolt, a Swietelsky ügyvezetője látható, balra Koczka Tibor, jobbra pedig Illés Béla, az új többségi tulajdonos cég egyik vezetője. Fotó: szombathely.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.