Pesti Srácok

Németország: terroristagyanús iszlamistákra csapott le a brémai rendőrség

Németország: terroristagyanús iszlamistákra csapott le a brémai rendőrség

Iszlamista merényletek veszélyére figyelmeztetett vasárnap a német belügyminisztérium, miután Brémában terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség. A tartományi rangú Hanza-városban szombaton kezdődött nagyszabású akció, amelynek okairól először csupán annyit közöltek, hogy egy szövetségi hatóságtól "erőszakra hajlamos iszlamisták tevékenységéből fakadó konkrét veszélyeztetettségről" kaptak értesülést.

A brémai hatóságok vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján aztán elmondták, hogy az információk szerint egy libanoni származású helyi lakos géppisztolyokat és más lőfegyvereket szerzett továbbértékesítés céljából.

A brémai belvárost szombaton a készenléti rendőrség egységei lepték el, megerősítették számos intézmény, különösen a helyi zsidó közösség intézményeinek védelmét, egy muzulmán kulturális központban pedig éjszakába nyúló házkutatást tartottak. Két személy előzetesbe került, de vasárnap mindkettejüket szabadlábra helyezték, ugyanakkor több további embert őrizetbe vettek. A 39 éves libanoni származású férfit is előzetes letartóztatásba helyeztek, ám végül elengedték. Otthonát és munkahelyét is átkutatták. "Nagyon örülünk, hogy végül nem találtunk fegyvereket" - mondta a vasárnapi sajtótájékoztatón Ulrich Mäurer, a brémai tartományi kormány belügyi szenátora. Hozzátette, hogy a hatóságok gyanúját továbbra sem sikerült teljes mértékben eloszlatni, és a rendőri készültséget egyelőre csak kismértékben csökkentik.

PestiSracok facebook image

A Radio Bremen közszolgálati rádió értesülései szerint a rendőrség hónapokig tartó nyomozás után tartott házkutatást egy embernél, aki a gyanú szerint izraeli gyártmányú géppisztolyokat szerzett be nagy számban, törvénytelen módon. A rádió arról számolt be, hogy a szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus egyik országos központjaként számon tartott Brémában több hónapja megerősített megfigyelés alatt tartanak négy iszlamistát, akik megjárták a szíriai polgárháborút. Azt azonban nem tudni, hogy érintettek voltak-e a szombati akcióban. Az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) helyi szervezete 360 radikális iszlamistát tart számon a 650 ezer lakosú tartományban.

A szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője vasárnap arra figyelmeztetett, hogy Németországot továbbra is fenyegeti a dzsihadista terror. Ez az elméleti fenyegetettség "bármikor valóssá válhat különböző dimenziójú és intenzitású merényletek formájában" - mondta a szóvivő, kiemelve, hogy különösen az Iszlám Állam (IÁ) vagy más iszlamista terrorszervezetek kötelékében a Közel-Keleten harci tapasztalatot szerzett és Németországba visszatért személyek lehetnek veszélyesek.

A BfV szerint eddig nagyjából 600 szélsőséges iszlamista utazott Németországból Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz vagy más terrorszervezethez. Közülük nagyjából 70-en meghaltak - tízen öngyilkos merényletben -, és 200-an visszatértek Németországba.

Forrás: Hír24.hu

Fotó: bild.de

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.