Pesti Srácok

Obama újra figyelmeztette Putyint

Obama újra figyelmeztette Putyint

Barack Obama amerikai elnök és több nyugati ország vezetője videokonferenciát tartott kedd este, írta az MTI. A megbeszélés után közleményben figyelmeztették Oroszországot, hogy készek újabb szankciókat bevezetni, mert a Moszkva által támogatott oroszbarát szakadárok továbbra sem tartják be a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában.

A Fehér Ház szóvivője azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok még mindig azon tanakodik, hogy szállítson-e fegyvereket Kijevnek vagy sem. Washington most először közölte hivatalosan, hogy gondolkodik a fegyverszállításon.

Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke kedden a washingtoni szenátus fegyveres erők bizottságában kijelentette: a leghatározottabban amellett van, hogy az Egyesült Államok szállítson fegyvereket Ukrajnának, méghozzá a NATO keretén belül, mert "(Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) végső célja a NATO megosztása".

PestiSracok facebook image

Az Ukrajnába irányuló amerikai fegyverszállítások washingtoni mérlegeléséről elsőként vasárnap a The New York Times (NYT) című lap internetes kiadása, majd hétfőn az AP hírügynökség számolt be meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A források hangsúlyozták, hogy Obama elnök még nem döntött ilyen értelmű segítségnyújtásról, mert komoly aggályai vannak annak lehetséges következményeivel kapcsolatban.

Az Egyesült Államok eddig halált nem okozó eszközök, köztük golyóálló mellények, éjjellátó készülékek, kommunikációs berendezések, elsősegély- és utászfelszerelések szállítására korlátozta az amerikai segítségnyújtást.

A NYT-t úgy tájékoztatták, hogy Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek, lőszer és felderítő drónok Ukrajnába küldésének lehetősége merült fel.

Forrás: Index.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.