Pesti Srácok

Soros pénzelte a meggyilkolt Nyemcovot?

Soros pénzelte a meggyilkolt Nyemcovot?
Tavaly 34,1 millió forintot kaptak az Átlátszós projektek a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézettől.

Borisz Nyemcov meggyilkolásának az lehetett az indítéka, hogy az ellenzéki orosz politikus segített összeállítani az amerikaiaknak a szankciókkal sújtandó oroszok listáját – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

A lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Borisz Nyemcov a Krím Oroszországhoz csatolása után közreműködött a Washington által beutazási tilalommal és számlabefagyasztással sújtott vezető orosz politikusok és üzletemberek listájának összeállításában.

A névsort csak belső információk alapján lehetett összeállítani – emelte ki a FAS, kifejtve, hogy a listán ugyan főként Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli barátai és munkatársai szerepelnek, de köztük van Szergej Nariskin, az orosz törvényhozás elnöke is, aki a források szerint röviddel a Krím elfoglalása után titokban a félszigetre utazott, hogy kiválassza a megszerzett terület jövőbeni kormányzóját.

Vlagyimir Milov orosz ellenzéki politikus is valószínűnek tartja, hogy a gyilkosság összefügghet Nyemcovnak az Oroszország elleni szankciók iránti elkötelezettségével. Putyinnak és környezetéből egyeseknek a vártnál nagyobb gondjaik támadtak a szankciók miatt, és már régóta személyesen Nyemcovot tartották felelősnek a büntetőintézkedések miatt – mondta Milov egy rádióinterjúban.

A FAS szerint Nyemcov már 2012-ben is segített az amerikaiaknak, amikor az úgynevezett Magnizkij-ügy miatt állítottak össze szankciós listát. Szergej Magnizkij egy amerikai társaság munkatársa volt, adózási bűncselekmények vádja miatt került egy moszkvai börtönbe, súlyos beteg volt, és az amerikai értelmezés szerint azért halt meg, mert a börtönben megtagadták tőle az orvosi segítséget. A lap hozzátette, hogy értesülésük szerint Borisz Nyemcovot anyagilag támogatta Soros György magyar származású amerikai üzletember.

Bill O’Reilly, a keményvonalas amerikai republikánusok közkedvelt hírtévéjének, a nyolcvanmillió nézőt elérő Fox Newsnak a műsorvezetője Sorosról március 18-án azt mondta, hogy „a háttérből mozgatja a bábukat”, és „polipcsápjai belenyúlnak a politikai szervezetekbe” – írja a Magyar Nemzet.

De nem ez az egyetlen lehetséges forgatókönyv a Nyemcov-gyilkosságban: korábban kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint az ellenzéki orosz politikust – ötmillió rubel (23 millió forint) fejpénzért –azért ölték meg a bérgyilkosok, mert „aktívan támogatta” a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúráinak közzétételét.

Forrás: MTI/Mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.