Pesti Srácok

Tízfős nyomozócsoport kutakodik a Quaestor-ügyben

Tízfős nyomozócsoport kutakodik a Quaestor-ügyben

Először budapesti rendőrök kezdték el a nyomozást a Quaestor-ügyben, aztán némiképp váratlanul lecserélték őket tíz vidékire, tudta meg a hvg.hu. 4,5 év börtönbüntetésre ítélték korábban Orgován Bélát, a központi Quaestor-cég új vezérigazgatóját, akitől Tarsoly Csaba hamarosan, ígérete szerint, visszaveszi a posztot. Egy nyomozócsoport vizsgálja, hogy történhetett-e bűncselekmény a Quaestornál, és ha igen, mi. A hivatalból megindított eljárás keretében küldtek ki egyenruhásokat az új cégvezetőhöz, a tápiósági Orgován Bélához, hogy előkerítsék őt. A férfi a hvg.hu információi szerint többszörösen büntetett előéletű, nagy kérdés, a Quaestorral kapcsolatban tud-e érdemi információkkal szolgálni.

Megjelentek a nagykátai kapitányság járőrei az új, majd hamarosan leváltandó Quaestor-vezérnél – számolt be erről szerda reggel a Magyar Nemzet. (A Quaestor központi cégének vezérigazgatója a Quaestor tulajdonosa, Tarsoly Csaba volt idén március 15-ig, másnap a cég közgyűlése a pénzvilágban ismeretlen Orgován Bélát választotta vezérigazgatónak, de egy ma megjelent hír szerint Tarsoly Csaba megígérte, visszaveszi a vezérigazgatói posztot.)

A járőrök felbukkanásának az oka a lap számára nem derült ki, de az nyilvánvaló volt, hogy a társaság élére nemrég odakerült Orgován Bélával akarnak beszélni. A hvg.hu úgy tudja, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szeretnék meghallgatni. Információink szerint ugyanis a Quaestornál lévő problémák kipattanásakor a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) hivatalból eljárást indítottak, hogy kiderüljön, történhetett-e az ügyben bűncselekmény, és ha igen, mi.

A hvg.hu úgy értesült, először budapesti rendőröket állítottak rá az ügyre. Aztán nemrég változás történt. Az ügy nyomozására – rendőrségi források szerint – a múlt héten egy tízfős nyomozó csoportot hoztak létre az NNI-n, az embereket állítólag vidékről, különböző megyékből verbuválták össze, ezzel a vidéki kontingenssel cserélték le a budapesti rendőri csapatot.

Elmondások alapján a nyomozócsoport külön irodát kapott és hozzá minden eszközt, ami a munkájukat segítheti. Elhelyezésüket pedig, mivel vidékről vezényelték át őket, szállodában oldja meg a rendőrség. A nyomozás határideje egyelőre – a források közlése alapján – három hónap. A nyomozócsoporttal kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, választ ígértek, cikkünk megjelenéséig nem érkezett meg, de amint befut, azt közzétesszük.

A gyorsan lecserélt cégvezetővel egyébként valószínűleg nem sokra fognak menni, hiszen Orgován Bélának nem volt cége, csak idén januárban alapított ugyanazon a napon kettőt, egyszerű közmunkásként dolgozott azelőtt, hogy a Quaestor-cég vezetőjévé megtették volna idén március 16-án. Így alighanem nem sok tudomása lehet a volt vezérigazgató és Quaestor-tulajdonos Tarsoly Csaba irányítása alatt történtekről.

A lap információi szerint Orgován Béla többször volt büntetve, főleg vagyon elleni ügyek és testi sértések miatt a kilencvenes évek végétől. Számlájára írtak még a hatóságok garázdaságot, ittas vezetést, veszélyes fenyegetést, rendzavarást, járművezetést eltiltás hatálya alatt, számos közlekedési szabálysértést, zsarolást, sőt a falubeliek által is emlegetett emberölés kísérletét is, amiért négy év börtönbüntetést szabott ki rá a Budapest Környéki Törvényszék (akkor még Pest Megyei Bíróság) – tudta meg a hvg.hu. Ez jogerőssé is vált, de mivel más eljárások miatt is bíróság elé kellett állnia, összbüntetésként 4 év hat hónap börtönbüntetésre ítélték.

Forrás: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.