Pesti Srácok

A Külügyminisztérium 72 milliárdnyi részvényt is kimentett a Quaestorból

A Külügyminisztérium 72 milliárdnyi részvényt is kimentett a Quaestorból

A Quaestor a csőd előtt a kisbefektetőknek már csak egy hónapos határidővel vállalta a kifizetéseket, a Külügyminisztérium mégis vissza tudott szerezni 72 milliárd forintnyi részvényt a négymilliárdnyi kötvény mellett, írja a holnapi HVG. A külügy közleményében leszögezte, az adófizetők pénze nem került veszélybe.

A részvények az Eximbank és a Magyar Exporthitel-biztosító alaptőkéje voltak. Az már korábban kiderült, hogy a Quaestor Értékpapír vezette a két háttérintézmény értékpapírszámláit. A HVG szerint a kormány nem adott arra magyarázatot, miért volt jobb a Quaestornál tartani a részvényeket, mint az Államkincstárnál.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében azt írta, a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt. Megjegyezték, ezen értékpapírok alapján gyakorolja a KKM a tulajdonosi jogokat az Exim felett. Ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt. A technikai nyilvántartást segítő számlát azért a Quaestor kezelte, mert a piaci szereplők közül a számla kezelését egyedül a Quaestor vállalta díjmentesen. A Buda-Cash bedőlése után ezt a számlát a KKM megszüntette - emelték ki.

PestiSracok facebook image

Megemlítik, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt 2013. márciusában kötött szerződést a Quaestorral, amely korábban mindenfajta felügyeleti vizsgálaton megfelelt, a cégnél történő pénzelhelyezést a felügyeleti szervek soha nem minősítették kockázatosnak. A külügy hangsúlyozta, az MNKH-nak egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett, tehát a legbiztonságosabb formában tartotta az adófizetők pénzét és nem kezdeményezett kockázatos ügyleteket. A közlemény kiemelte, mivel a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. a pénzt nem a Quaestor vállalati kötvényeiben, hanem állampapírban tartotta, a tőke kivétele nem járult hozzá a Quaestor csődjéhez.

Forrás: Hír24.hu/hvg.hu

Fotó: napi.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.