Pesti Srácok

Irán: „Soha nem fejlesztettünk és most sem fejlesztünk atombombát.”

Irán: „Soha nem fejlesztettünk és most sem fejlesztünk atombombát.”

Irán a jelenlegi szintre visszatérve folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép a remélt végleges megállapodástól Teherán atomprogramjáról - mondta a perzsa állam külügyminisztere.

Mohamad Dzsavad Zarif egy szombat esti televíziós műsorban úgy fogalmazott, Irán kész megtenni a szükséges lépéseket, ha a másik fél nem tartja tiszteletben a Teherán és nagyhatalmak között csütörtökön létrejött keretegyezséget, amelyet a tervek szerint június végéig végleges megállapodás követ majd. Irán mindaddig betartja ígéreteit, amíg a Nyugat is - mondta.

Megfigyelők szerint Zarif szavaival üzenni akart a keményvonalas iráni politikusoknak, akik korábban katasztrofálisnak minősítették a lausanne-i megállapodást. Zarif azt is mondta, hogy a regionális kérdések tekintetében nem szűntek meg az iráni-amerikai ellentétek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagjával és Németországgal kötött megállapodás nem jelent veszélyt a térségre és az Iránnal szomszédos országokra nézve.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Zsidók a Cionizmus Ellen nevű szervezet tagjai tüntetnek Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek az iráni atomprogram ügyében az amerikai kongresszus két háza előtt tartandó beszéde ellen Washingtonban. „Alaptalan minden aggodalom, Irán nem tör hegemóniára a régióban” - jelentette ki, hozzátéve, hogy a térség valamennyi államával jó kapcsolatokra törekednek, és ha vannak nézeteltérések, tisztázni kell őket. Teherán úgy őrködik szomszédjai biztonsága, mint sajátja felett, és különösen elszánt a terrorizmus elleni harcban" - hangoztatta a politikus.

Zarif szerint a lausanne-i megállapodás előnyös Iránra nézve, és az ENSZ-ben azonnal visszavonják a Teherán atomprogramjáról szóló összes BT-határozatot, amint létrejön a végeleges megállapodás. A külügyminiszter úgy vélte, a végleges megállapodás lehetőséget teremtene a nemzetközi közösséggel való hatékonyabb együttműködésre.

„Nem akarunk mást, csak a jogainkat. Soha nem fejlesztettünk és most sem fejlesztünk atombombát. Nem törekszünk regionális hegemóniára. Jó kapcsolatokat akarunk” - foglalta össze az iráni tárcavezető.

Forrás: MTI/Origo

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.