Pesti Srácok

Nyáron is ingyenes lehet a menza

Nyáron is ingyenes lehet a menza

A nyári tanítási szünetben is kötelezően ingyenessé tenné 2016-tól a kormány a rászoruló gyermekek számára biztosított étkeztetést, írja a Napi Gazdaság.

A lap úgy tudja, annak érdekében, hogy a mostani, a települési önkormányzatokat pályázati úton támogató rendszert fel lehessen számolni, és a nyári, egyszeri meleg ebédet jövőre minden kedvezményezettnek biztosítani tudják, 1-2 milliárd forinttal meg is emelhetik a jelenleg 3 milliárdos étkeztetési keretet.

Idén nyáron a csaknem tízhetes tanítási szünetben mintegy 135 ezer gyermek kap ingyenebédet, ám jövőre ez a szám így elérheti a félmilliót.

PestiSracok facebook image

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a lap kérdésre megerősítette: valóban folynak az egyeztetések annak érdekében, hogy a közel 500 ezer kedvezményezett gyermek nyári étkeztetése biztosított legyen. "Az étkeztetéshez minden feltétel adott és megvan a kapacitás is. Ezenkívül a jogszabályi környezet és a forrás is adott, az előttünk álló hónapokban azt kell megvizsgálni, hogy a rendelkezésre álló hárommilliárd forint elegendő-e" – fogalmazott az államtitkár. A Napi Gazdaság úgy tudja, ennek érdekében az sem kizárt, hogy a 3 milliárd forintos jelenlegi keretet jövőre 1-2 milliárddal megemelik.

A politikus szavaiból az is kiderült: már ma megjelenhet az idei ingyenes nyári étkeztetésre vonatkozó pályázati anyag, mellyel az önkormányzatok előreláthatóan május 7-i leadási határidővel igényelhetnek állami támogatást. Mint fogalmazott: amellett, hogy a rendelkezésre álló forrást 2,6 milliárdról 3 milliárdra emelték, a pályázati feltételeken is enyhítettek. "Míg korábban kikötés volt, hogy egy-egy település milyen messziről szerezheti be az alapanyagokat, idén ez már csak ajánlásként szerepel. Emellett a tavaly elsőként szereplő településeket kiemeljük, hogy ezzel is jó példát mutassunk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek esetleg ódzkodnak a részvételtől" – tette hozzá Czibere Károly.

A tárca vezetője abban bízik, hogy a nyáron akár tízezer gyermekkel több juthat naponta meleg ételhez. Mint fogalmazott: annak érdekében, hogy június elejétől ingyenes étkezéshez juthassanak a rászoruló gyerekek, a tárca már előzetesen értesített minden önkormányzatot a pályázati felhívásról. A támogatásra tavaly 1270 olyan önkormányzat jelentkezett, ahol rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek él, és hozzávetőleg 125 ezer rászoruló részesülhetett étkezésben. A nyertes településeknek a nyári szünidőben minimum 43, legfeljebb 53 napon keresztül kell biztosítaniuk a rászoruló gyermekeknek a meleg ebédet.

Ismeretes: szeptembertől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekeken kívül a három vagy több gyermeket nevelő családoknak, valamint a tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekek szüleinek sem kell fizetniük a bölcsődei és óvodai étkeztetésért. Emellett ingyenessé válik a gyermekétkeztetés azoknak a két- és egygyerekes családoknak is, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálbér nettó összegének 130 százalékát, vagyis jelenleg 89 408 forintot. A rászoruló gyermekek tanév közbeni étkeztetésének támogatására a kormány idén 58 milliárd forintot költ, így a múlt évihez képest összesen közel hatmilliárd forinttal nő a gyermekétkeztetésre fordított összeg.

Forrás: napigazdasag.hu

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."