Pesti Srácok

Több mint 400 milliót veszíthet a Questor csődje miatt három város

Több mint 400 milliót veszíthet a Questor csődje miatt három város

A jobbikos vezetésű Törökszentmiklós március 6-án, éppen három nappal a Quaestor csődjéről szóló hír előtt kapott ajánlatot a cégtől, hogy hosszabbítsák meg még egy hónappal az eddigi lekötésüket, írja a 444.hu. A portál úgy tudja, a helyi önkormányzat már évek óta együttműködött a Quaestorral, nem gondolták, hogy gyanakodniuk kellene a brókercégek bedőlése miatt. Úgy voltak vele, hogy jó helyen van a pénz, a pénteken beérkezett ajánlatra pedig ráérnek majd hétfőn is válaszolni. Hétfőn már nem nagyon volt kinek válaszolni. Összesen 103,5 millió forintjuk ragadt bent Quaestor-kötvényekben.

Dunaszeg legutóbb novemberben fektette be megtakarításait a Quaestornál, hogy tavasszal abból tudják finanszírozni az útépítési és csatorna felújítási projektjeiket. A lekötés március 18-án járt volna le. Amikor február végén hallottak a Buda-Cash bedőléséről a független polgármester érdeklődött is a Quaestornál, hogy biztonságban van-e a pénzük, de megnyugtató választ kapott. Aztán március 9-én, az összeomlás előtti délelőttön pedig még külön ajánlat is érkezett a Quaestortól, hogy mindenképpen tartsák bent a pénzüket a lejárat után is, mert akkor nagyobb hozammal vehetik majd ki – írja a portál. Mivel a falu már a 90-es évek óta együttműködött a céggel, alapvetően jó tapasztalataik voltak, így különösebben nem is gyanakodtak, hogy baj lehet. Most nem tudják, hogy mikor jutnak hozzá a pénzükhöz, a tervezett felújításokat azért inkább elhalasztották. Jelenleg 50 980 000 forinthoz nem férnek hozzá.

Abony városának épp a csőd napján, március 9-én járt volna le a lekötése, így a városvezetés döbbent meg legjobban a Quaestor csődjéről szóló hírektől. Mikor másnap a független polgármester rákérdezett a Quaestornál, hogy most akkor mi lesz, nyugtatgatták, hogy a csődjelentés ellenére sincs nagy baj, március 13-án már a számlájukon is lesz a pénz. Ez természetesen nem történt meg, mivel az MNB már március 10-én felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét. Ezt a bevételt beépítették az idei költségvetésbe, ezért most minden borul. 279 millió forintot nem kapnak meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.