Pesti Srácok

Tölgyessy: A Fidesz mindent meg fog tenni azért, hogy helyreállítsa megkérdőjelezhetetlen vezetését

Tölgyessy: A Fidesz mindent meg fog tenni azért, hogy helyreállítsa megkérdőjelezhetetlen vezetését

Ez a Jobbik első egyéni mandátuma, ami jelentős siker - mondta Tölgyessy Péter a tapolcai voksolásról az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint lehet, hogy egy történelmi fordulat kezdetén vagyunk, ám az is egész bizonyos, a miniszterelnök és a Fidesz mindent meg fog tenni azért, hogy helyreállítsa megkérdőjelezhetetlen vezetését. Lesz erre, nem kevesebb, mint három éve. Tapolcán önmagában csak egyetlen mandátumról született döntés.

A politológus a tapolcai időközi választás eredményéről a következőket mondta: "Mostanáig úgy tűnt, a Fidesz legyőzhetetlen. Ellenben nagyjából tavaly novembertől kezdve a Fidesz egyszerűen nem tud időközi választást nyerni. A tavaly még kétharmados hatalom az önkormányzati szavazásokat is beleszámítva alig képes újra győzni. Az a feltétlen dominancia, ami két országgyűlési választáson is kétharmadot hozott Orbán Viktor pártjának, mára bizonyosan véget ért."

Hozzátette: "A miniszterelnök és a Fidesz mindent meg fog tenni azért, hogy helyreállítsa megkérdőjelezhetetlen vezetését. Lesz erre, nem kevesebb, mint három éve. Tapolcán önmagában csak egyetlen mandátumról született döntés. A Fidesz állandóan el is mondja, hogy ez milyen keveset jelent, továbbra is 65 százaléka lesz a parlamentben. "

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, mi történne, ha ma lennének a választások elmondta: "A Fidesz már nem szerezne egyértelmű felhatalmazást a kormányzásra, mert olyan tetemes a vesztesége. A Jobbik sem kapna abszolút többséget, mert gyenge Budapesten, és nagyobb polgárosultabb városokban, de persze a baloldal sem szerezne többséget, valószínűleg csak harmadik volna az összesítésben. Ez pedig önmagában új helyzet. Nincs abszolút többség."

A kormánypárt gazdasági eredményeiről a következőképpen vélekedett a politológus: "Most értük el először, 2015 első negyedévében, hogy utolértük a magyar gazdaság 2006-os szintjét, a bruttó hazai terméket tekintve. Az állampolgári fogyasztást nézve még 6-7 százalékkal még le vagyunk maradva a 2006-os eredménytől. Ebben egyedülállóak vagyunk a térségben. A többi ország már régen, olyan 2011 körül utolérte a válság előtti szintet, és a fogyasztás is már jóval magasabb, mint a válság előtt volt. Mi még a 2006-os szint alatt vagyunk az állampolgári fogyasztást illetően. Tehát a választási évre igaz a kormány sikerpropagandája, ám a ciklus egészére nem. Ha az a kérdés, hogy mikor voltunk közelebb Lengyelországhoz - már rég nem Ausztriáról van szó, hanem Lengyelországról -, bizony akkor, amikor Orbán Viktor átvette a kormányzást 2010-ben, közelebb voltunk, mint most vagyunk. Azóta csak nőtt a hátrányunk. És ez igaz Szlovákiára is, Romániára is. A rezsicsökkentés, devizaadós-mentés és sok más Fidesz-akció, sok-sok embernek pozitívum volt, ám ez jelentős részben már a múlt. A nagy rezsicsökkentés a tavalyi esztendő eredménye volt."

Az ellenzékiség a vérünkben van, fejtette ki a politológus: "A magyar közvélemény mindig, tehát nagyjából Mohács óta ellenzéki hangulatú. A magyar szív, jobbára mindig az ellenzék oldalán dobogott. A Fidesz eredményei - most tisztán gazdasági eredményekre gondolok - relatívak, illetőleg az utolsó egy évre vonatkoznak. Viszont a vágy a jobb életre hihetetlenül benne van az emberekben. A magyar közvélemény jelentékeny hányada mélyen hiszi, hogy kivételes, alapvetően jól teljesítő emberek közösségében él, és csak azért tartunk itt, mert mások - a mások, azok mindig változnak: külföldiek, tehetségtelen politikai elitek, korrupt, alkalmatlan gazdasági elitcsoportok, politikusok elrontják. Ezek elkergetésétől, pusztán az eltakarításától önmagában jobb lesz. Egyedül attól, hogy bedobunk egy szavazócédulát, jobban fogunk élni, mert kisebb lesz a korrupció. A Jobbik adja most az összes párt közül sokaknak ezt a reményt. .... Nagyon gyorsan váltanak az emberek pártpreferenciát. Egy polgárosultabb városban, mint Veszprémben vagy Budapesten, ott inkább a baloldal felé mozdulnak. Ezt mutatta az újpesti időközi választás. Ott, ahol pedig több a gond, nincs igazán komoly nagyváros a választókerületben, ott inkább a Jobbik felé fordulnak. Mint most Tapolcán, vagy ősszel az önkormányzati választásokon, Ózdon."

A jelenlegi baloldalról a következőket mondta: "A fiatal generáció már oda sem figyel a baloldalra. Elképesztő a Jobbik ereje a 40 év alatti korosztályokban. A hagyományos baloldalé viszont elenyésző. Az MSZP egyre inkább a nyugdíjasok pártja. "

Forrás: InfóRádió

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.