Pesti Srácok

A közel-keleti keresztények védelmét követelték az ENSZ-től az Európai Parlament képviselői

null

Levelet adott át Ban Ki Munnak az Európai Parlament épületében EP-képviselők egy csoportja - köztük a KDNP-s Hölvényi György -, amelyben nemzetközi védelmet követelnek a közel-keleti keresztények számára.

A képviselők sürgették, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács határozatban ítélje el az Iszlám Állam emberiesség elleni bűntetteit. Emlékeztettek arra, hogy több helyen a Közel-Keleten - mindenekelőtt Irakban, Szíriában és Líbiában - ősi keresztény közösségek elüldözése és megsemmisítése zajlik. Az aláírók szerint az ENSZ mindeddig adós maradt a dzsihadistákkal szembeni konkrét és hatékony ellenlépésekkel, és a keresztény közösségek megmentése nem tűr további halasztást.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Brüsszelben tett látogatását követően méltatta az Európai Bizottság menekültügyi javaslatait. Arra kérte az uniós tagállamok vezetőit, hogy őket is hassa át az együttérzés, és valósítsák meg a brüsszeli bizottsági elképzeléseket. Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elhangzott beszédében a világszervezet főtitkára a szolidaritás példamutató megnyilvánulásaként értékelte az uniós javaslattevő intézmény által közzétett indítványokat. Ban Ki Mun szerint egyébként a gazdasági és demográfiai nehézségekkel egyaránt küzdő Európának hasznára lehetnek a bevándorlók.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.