Pesti Srácok

Brüsszel engedi be Európába az Iszlám Államot?

Brüsszel engedi be Európába az Iszlám Államot?

Bár a legtöbben a földközi-tengeri emberáradat megoldásaként tekintenek az Európai Unió államai által befogadandó húszezer menekültre, egyre inkább előtérbe kerülnek a kérdés biztonságpolitikai aspektusai.

Brüsszel a menekültügyi válság mihamarabbi rendezése céljából múlt héten nyilvánosságra hozta a migrációs stratégiájának új irányát, amelynek alapján az uniós tagállamok összesen húszezer menekültet lesznek kötelesek befogadni. Az EU kivételesen gyors válságkezelése azonban megannyi buktatót tartogathat, hiszen sokak szerint a szervezet túl kapkodó volt,és nem mérte fel a menekültek beengedésének lehetséges következményeit. Abdul Basir Harun, a nemzetközi közösség által elismert líbiai kormány egy tanácsadója szerint az Európai Uniónak mindenképp fel kell készülnie arra, hogy a lélekvesztőkön az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet harcosai is a kontinensre érkezhetnek.

Harun szerint az ISIS-nek rendkívül egyszerű dolga van, hiszen a tagállami hatóságok egyáltalán nem tudják megállapítani, ki a terrorista és ki érkezik valóban menedékjogért. Az Észak-Líbiában működő embercsempész-hálózatok gyakran kényszerülnek együttműködni a militáns szervezettel, hiszen azért cserében, hogy folytathassák működésüket, mindössze egyetlen feladatuk van: harcosokat bújtatni az Európába induló hajókon.

PestiSracok facebook image

A figyelmeztetések persze nem új keletűek, hiszen az egyiptomi brit nagykövet, Nasser Kamer már januárban jelezte az EU-nak, hogy óvatosabban kellene kezelnie a menekültek kérdését. „Akadnak, akik bevándorolnának, és ezért szelik át a Földközi-tengert. A következő hetekben azonban ezekkel a hajókkal terroristák is útnak indulhatnak” – hangoztatta Kamer. Az arab világon kívül, az Európai Unió határvédelmi ügynöksége sem tartja kizártnak, hogy az illegális migráció és a földközi-tengeri válság jó lehetőség lehet az Iszlám Állam harcosainak Európába juttatására.

A szervezet nem titkolt célja az európai kontinens „elfoglalása”, hiszen egy januárban készült, 21 egyiptomi keresztény lefejezését megörökítő videójukban Róma meghódítását helyezték kilátásba. A Quilliam nemű brit kutatóintézet szintén Olaszország stratégiai jelentőségére hívja fel a figyelmet, szerintük olyan délen fekvő olasz szigetek, mint Lampedusa kényelmes úticélt jelentenek a terroristáknak, hiszen közel vannak a líbiai partokhoz.

Líbia jelentősége az Iszlám Állam számára szintén meghatározó, hiszen Moammer Kadhafi bukása óta káosz uralkodik az országban, és könnyen ki tudják használni az egymással harcban álló törzsek megosztottságát. Az Iszlám Állam előszeretettel alkalmaz erőszakot Líbia területén, és csak áprilisban harminc keresztényt végeztek ki a tengerparton, amit videóra is vettek.

A Harun által is hangoztatott képlet tehát rendkívül egyszerű, hiszen az ISIS Líbia megosztottságából táplálkozva,és annak hálózati szerveit felhasználva könnyen ki tudja játszani az Európai Unió által teremtett kiskaput. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy az EU nem készült fel a terroristák által jelentett veszélyre, ugyanis a megelőzést szolgálnák a Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő által elővezetett célzott akciók, amelyek a líbiai csempészhálózatok ellen irányulnának. A problémát az jelenti, hogy Líbiának nincs központi, az egész országot irányítása alatt tartó kormánya, és a nemzetközi közösség által elismert jelenlegi végrehajtó hatalomnak nem áll módjában az erőszak alkalmazását engedélyezni. Ibrahim Dabbasi, Líbia ENSZ-nagykövete korábban már jelezte, amíg nem kapnak garanciát arra, hogy az akciók során különbséget tudnak tenni az embercsempészek és a halászhajók között, nem támogatják az uniós kezdeményezést.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.