Pesti Srácok

Nem zárják be a gyakorlóiskolákat

null

Kilenc gyakorlóiskolát adna át a felsőoktatási államtitkárság a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak kihasználatlanság miatt. A jövőben csökkenhet a szakmai gyakorlatot vezető tanárok óraterhelése.

Pénteken járt le a határidő hét felsőoktatási intézmény számára, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási államtitkárságának megküldjék javaslataikat, összesen kilenc gyakorlóiskolájukkal kapcsolatban, írja a Napi Gazdaságnak.

"Tizenöt éve senki nem vizsgálta felül, szükség van-e ennyi gyakorlóiskolára, mert ez az egyetemek felelősségi körébe tartozott" – mondta el a lapnak Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: azt szeretnék, ha azt és ott finanszíroznák az adófizetők pénzéből, amit és ahol kell. Ezért döntöttek úgy, hogy valamennyi gyakorlóiskola adatait bekérik. "Nem arról van szó, hogy át szeretnénk alakítani a pedagógusképzés helyszíneit, csupán racionális döntéseket akarunk hozni" − tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A helyettes államtitkár szerint kilenc iskola esetében látták úgy, hogy nincs elég szakmai gyakorlatot folytató hallgató vagy a vezetőtanárok száma alacsonyabb a szükségesnél. Nyíregyházán, Pécsen, Debrecenben több gyakorlóiskola is működik, nem biztos, hogy szükség van mindegyikre. Hozzátette: még a vonatkozó kormányrendeletet is módosították, 200 helyett most már csak 150 hallgató szakmai gyakorlatát kell biztosítani ahhoz, hogy a gyakorlóiskolai státus megmaradhasson.

"Ez a kilenc iskola szerintünk nélkülözhető az őket fenntartó egyetemek, főiskolák számára. Kiváló intézmények, ezért szó sincs a bezárásukról, csupán javasoljuk a fenntartói és a vagyonkezelői feladatok átadását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ részére, amely éppen az állami köznevelési intézmények fenntartására jött létre" - mondta a helyettes államtitkár.

Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy vannak olyan egyetemek, amelyek nem rendelkeznek gyakorlóiskolával, mégis folytatnak pedagógusképzést. A Pannon Egyetem és a Miskolci Egyetem a szakmai gyakorlat biztosítására szerződést köt az általa kiválasztott, megfelelő színvonalú köznevelési intézményekkel; így nem kell fenntartói feladatokat ellátniuk és viselniük az ezzel járó költségeket. A helyettes államtitkár szerint egy gyakorlóiskola költségeinek 95 százalékát nem felsőoktatási, hanem köznevelési feladatok teszik ki. Ezért nem indokolt, hogy az alacsony kihasználtságú iskolák fenntartói joga az egyetemeknél, főiskoláknál maradjon. A minisztérium továbbra is biztosítja a szükséges fedezetet a szakmai gyakorlatok költségeire.

Maruzsa Zoltán kijelentette: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy azokban a partneriskolákban, amelyekben szakmai gyakorlaton vesznek részt a hallgatók, csökkentsék a vezetőtanárok kötelező óraszámát. "Adataink alapján felkértük az érintett felsőoktatási intézményeket, a Nyugat-magyarországi Egyetemet, a Szent István Egyetemet, a Debreceni, a Kaposvári és a Pécsi Egyetemet, valamint az Eötvös József és a Nyíregyházi Főiskolát, hogy tegyenek javaslatokat iskoláikkal kapcsolatban. Május 8-ig kellett nyilatkozniuk. A beérkezett véleményeket is figyelembe véve, várhatóan a jövő hét végéig kialakítjuk végleges álláspontunkat" – fogalmazott Maruzsa Zoltán. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy még nem dőlt el semmi, Balog Zoltán miniszternek május 31-ig kell meghoznia döntését az intézmények sorsáról.

Egy áprilisi kormányrendelet értelmében 2015. december 31-ig valamennyi pedagógusképző felsőoktatási intézménynek felül kell vizsgálnia gyakorlóiskoláit, hogy azok megfelelnek-e az új rendeleti követelményeknek.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.