Pesti Srácok

Szegedi Csanád nem hisz a Jobbik néppárti fordulatában

null

„Mi történt, miután egy antiszemita rájött, hogy zsidó?” címmel közölt cikket a Jobbik egykori alelnökéről a BBC honlapja. Szegedi Csanád nem hisz a Jobbik pálfordulásában. A korábbi meggyőződés szélsőséges, aki - mivel kiderültek a gyökerei - időközben ortodox zsidó lett, azt mondja, Vona Gábornak a politikai közép felé kellett fordulnia, de a párt ettől még tele van olyanokkal, akik a radikális, nacionalista és a szélsőséges irányvonal miatt csatlakoztak.

És ők ebből nem akarnak engedni. Vagyis megvannak a korlátai, hogy mennyire mérséklődhet a Jobbik, idézi Szegedit a BBC. Az egykori alelnök, aki jelenleg középiskolákban tart előadásokat a zsidóellenesség káros voltáról, azt mondja, a magyarok nem antiszemiták, bár a társadalomban folyik ilyen vita. De szerinte ettől még ki lehet menni kipában az utcára, „nem köpnek le, és nem fenyegetnek, nem úgy, mint Franciaországban vagy Belgiumban”.

Szegedi úgy látja: a magyar nacionalizmusban az a furcsa, hogy büszkék vagyunk a saját eredményeinkre, de másokét nem vagyunk hajlandók szemügyre venni. Attól félünk, hogy az ő kultúrájuk is lehet olyan értékes, mint a miénk.

PestiSracok facebook image

Forrás: atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.