Pesti Srácok

Több országban incidensek és tüntetések voltak május elsején

Több országban incidensek és tüntetések voltak május elsején

Több tucat embert őrizetbe vett a török rendőrség Isztambulban pénteken, mert a május elsejére elrendelt tilalmat megszegve a kormányellenes tüntetéseiről ismert Taksim téren akartak demonstrálni. Iránban évek óta most először tartottak munkásfelvonulást a jobb élet- és munkakörülményekért, Dél-Koreában pedig, a szöuli nagygyűlésen tízezrek tiltakoztak a munkaügyi és nyugdíjreform terve ellen.

Isztambulban a rendőrség 20 ezer fővel és 70 páncélozott járművel készült az esetleges incidensekre, de ennek ellenére tüntetők kisebb csoportjainak sikerült megközelíteniük a Taksim teret, ahol régebben rendszeresen megemlékeztek az 1977. május 1-jei mészárlásról. A rendőrök elővigyázatosságból előállítottak hetven embert, hogy megelőzzék a nagyobb méretű zavargásokat. Helyszíni jelentések szerint a rendőrök könnygázt is bevetettek, néhány tüntető pedig Molotov-koktélok dobálásával válaszolt.

Az ankarai kormányzat előzőleg azt közölte, hogy békés célú felvonulásokra megnyitnák a teret, de az illegális tüntetéseket nem tartják kívánatosnak május elsején. A nemzetközi médiában megszólaltatott tiltakozók szerint a török vezetés a választások közeledtével egyre inkább tekintélyelvű módon irányítja az országot.

PestiSracok facebook image

Iránban - helyi sajtójelentések szerint - több ezren vettek részt az ünnepi megmozduláson, amelyen egyebek között a külföldi munkaerő alkalmazása ellen tüntettek. Az országban több mint egymillió afgán dolgozik, miközben a munkanélküliség az aktív korú lakosság körében meghaladja a 10 százalékot. Több éve nem tartottak ilyen jellegű tiltakozó akciót május elsején.

Dél-Korea fővárosában több tízezren tüntettek a munkaügyi törvények és a nyugdíjrendszer reformjának terve ellen, mert a tervezett átalakítások a szakszervezetek szerint rontanák a teljes státusban dolgozók helyzetét. Egy munkacsoport éppen pénteken állapodott meg a reform egyik eleméről, arról a törvényjavaslatról, amely a következő öt évre a köztisztviselők járulékterheinek növekedését és nyugdíjának csökkentését irányozza elő. Szöul központjában komoly rendőri készenlét mellett zajlottak a tiltakozó akciók. A tüntetők több helyszínen összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt is bevetettek, de komolyabb sérülésekről nem érkezett jelentés.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.