Pesti Srácok

A Freedom House szerint Magyarországon nem szilárd a demokrácia

null

Lefokozta a new yorki Freedom House nevű szervezet Magyarországot, mivel szerintük hazánkban kevésbé szilárd a demokrácia - írja a hvg.hu. Miként a szervezet jelentésében írja, hét évnyi zuhanás vezetett ide, s legalább öt területen is romlott a helyzet, sőt ilyen visszaesést az utóbbi években csak Oroszország esetében figyeltek meg. Érdekes, tavaly még az egészen szilárd demokráciák között tartotta számon hazánkat a Freedom House (FH), idén viszont már Románia, Bulgária, Szerbia, Horvátország és Montenegro "szintjére" csúsztunk vissza, legalábbis a demokratikus átrendeződés terén. Nem úgy, mint a több volt kommunista, manapság már EU-s tagország: Szlovénia, Észtország, Lettország, Csehország, Lengyelország, Litvánia és Szlovákia, merthogy ezekben az államokban az FH szerint jó minőségű, konszolidált demokrácia működik. A szervezet fel is vázolja, miben romlottak az ország mutatói: a választási kampányt a választási szabályok maga javára történő átírása és a választókerületek átrajzolása után nyerték a kormánypártok, a közmédiára rátelepedett a kormány, a magántulajdonú média piacán és a reklámpiacon is komoly befolyást szerzett, felemlegetik a médiát sújtó reklámadót, a civil szervezetek zaklatását és az ellentmondásos alkotmánybírósági ítéleteket. A jelentés olyat is talált, amely egyenesen az önkényuralmi rendszerekre jellemző: a média nem független, a központi kormányzás nem demokratikus, magas a korrupció, az önkormányzatok demokráciateljesítménye alacsony, igazságtalan a választási rendszer, a bírók nem függetlenek és a többi.

A teljes cikket ittolvashatja el.

Fotó: valorhome.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.