Pesti Srácok

Amerikában mostantól legális a melegházasság

null

Az azonos nemű pároknak jogukban áll az házasságot kötni bárhol az Egyesült Államok területén, a szövetségi tagállamok ezt nem tilthatják meg nekik - hirdette ki pénteken az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága.

A legmagasabb szintű amerikai bírói testület 5-4 arányban döntött a kérdésről. A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 36 államban, valamint Washingtonban, a szövetségi fővárosban eddig is legális volt. A CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 63 százaléka helyesli, 33 százaléka pedig ellenzi a meleg és leszbikus párok egybekelését.

Amerika számára ez győzelem, mert ha minden amerikai egyenlő bánásmódban részesül, akkor szabadabbak vagyunk" - mondta az ítélettel kapcsolatban Barack Obama elnök a Fehér Ház Rózsakertjéből közvetített beszédében.

PestiSracok facebook image

A szövetségi legfelsőbb bíróság egy olyan ügyben hozott most döntést, amelyben 16 meleg pár négy államnak a házasodásukat tiltó törvényeit támadta meg. A felperesek szerint az alkotmány értelmében őket ugyanolyan házasodási jogok illetik meg, mint a heteroszexuálisokat, az állami szintű korlátozások pedig anyagi kárt okoznak nekik és a méltóságukban sértik meg őket. A négy állam ezzel szemben képviselt álláspontja szerint viszont a bíróságnak hagynia kellett volna, hogy az ügyben a helyi törvényhozások hozzák meg a döntést.

Anthony Kennedy bíró a verdikttel kapcsolatos többségi állásfoglalásban egyebek között azt írta, hogy a házasodni kívánó melegek és leszbikusok „nem kárhoztathatók arra, hogy magányban éljenek, kizárva a civilizáció egyik legrégebbi intézményéből".

"Egyforma méltóságot kérnek a törvény előtt. Az alkotmány szavatolja számukra ezt a jogot" - írta a négy liberális kollégájával együtt szavazó konzervatív bíró.

Ha önök azon sok - bármilyen szexuális orientációjú - amerikai közé tartoznak, akik helyeslik az azonos neműek házasságának kiterjesztését, akkor feltétlenül ünnepeljék meg a mai döntést. De ne ünnepeljék az alkotmányt. Annak semmi köze sem volt ehhez" - fogalmazott a két kollégája által támogatott ellenvéleményében John Roberts főbíró, aki a kisebbséggel szavazott.

Antonin Scalia konzervatív bíró különvéleménye szerint az ítélet az jelzi, hogy a legfelsőbb bíróság "veszélyt jelent a demokráciára".

A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 36 államban, valamint Washingtonban, a szövetségi fővárosban eddig is legális volt. Az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságának támogatottsága az elmúlt évek során jelentősen megerősödött, különösen a fiatalok körében. Egy, a CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint ma már az amerikaiak 63 százaléka helyesli és csak 33 százaléka ellenzi a meleg és leszbikus párok egybekelését.

A legfelsőbb bíróság 2003-ben semmisítette meg az államoknak a meleg- és leszbikus házasságok tilalmáról rendelkező jogszabályait. 2004-ben Massachusetts lett az első állam, amely legalizálta az azonos nemű párok frigyre lépését. A legmagasabb szintű bírói testület 2013-ban úgy határozott, hogy szövetségi szinten is tiszteletben kell tartani az olyan államokban megkötött házasságokat, amelyekben legalizálták ezeket. Egyúttal hatálytalanította az 1995-ös házasságvédelmi törvény egyes rendelkezésit.

Forrás: MTI