Pesti Srácok

Bezár Gattyán luxusáruháza

null

Nem finanszírozza tovább az il Bacio di Stile áruház többségi tulajdonosa, Gattyán György a veszteségesen üzemelő áruházat, ezért a divatpalota július 31-én bezár.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt már korábban nyomozott a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a LiveJasmin pornóoldalak magyar helytartója, a luxuspláza-tulajdonos Gattyán György cégbirodalmának egyik gyöngyszeménél, a WebMindLicenses Kft-nél. Információink szerint a vélhető elkövetési érték több milliárd forintra rúghat. Az ügyben a bíróság több ingalant zár alá helyezett. A cég képviselője nem nyilatkozik.

Arról is írtunk, hogy a pornóguru neve legutóbb a „Juncker-ügy” kapcsán is felmerült a híradásokban. A köztelevízió megemlítette, hogy a milliárdos üzletember tavaly cégbirodalmának, a Docler Holdingnak jó részét – 300 munkatársával együtt (!) – egy luxemburgi vállalkozásba vitte át.A Docler Holding egyik vezetője nemrégiben még meg is köszönte egy konferencián a nagyhercegség támogatását. A rendezvényen többen kiemelték, hogy Luxemburgban az adóoptimalizálás lehetőségei miatt érdemes letelepedni. Mint ismert, oknyomozó újságírók kiderítették, hogy 340 nagy multinacionális cég használta ki a kiskapukat. Köztük olyan ismert márkák, mint az Apple vagy a Pepsi.

PestiSracok facebook image

Az il Bacio di Stile közleménye szerint a bezárás hátterében egyebek mellett az Andrássy út elmúlt években igen megcsappant turistaforgalma, valamint az igen költséges üzemeltetés áll. Az il Bacio Kft. a mintegy 100 alkalmazott többségét csoportos létszámleépítés keretében elbocsájtja, tucatnyi dolgozót ugyanakkor a Docler csoport más cégei tovább foglalkoztatnak.

A közleményből kiderül az is, hogy az internetes vállalkozásainak köszönhetően az ország egyik leggazdagabb emberévé váló Gattyán az elmúlt években 18 milliárd forintot költött az épületre, aminek jövőjéről még nem döntöttek. Az áruház a bezárásig, azaz a hátralévő egy hónapban kiárusítja készleteit, így mostantól akár 80% százalékos leértékeléssel is megvásárolhatóak.

"Gattyán György régi vágya, hogy a nemzetközi divatot, az elérhetetlennek tűnő luxust közelebb hozza mindenkihez, most sokak számára valóban megvalósulhat!" - fogalmaz felkiáltójelet is használva a közlemény.

Forrás: 444.hu/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.