Pesti Srácok

CÖF-CÖKA: lépjen vissza az Altus az uniós szerződéstől!

CÖF-CÖKA: lépjen vissza az Altus az uniós szerződéstől!

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke kedden felszólította az Altus Zrt.-t, hogy lépjen vissza az Európai Bizottsággal megkötött szerződéstől.

Csizmadia László kedden, budapesti sajtótájékoztatón ismertette annak a válaszlevélnek a tartalmát, amelyet Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnökének nevében írt Walter Deffaa, a bizottság főigazgatója a CÖF-nek. E szerint az Európai Bizottság aggasztónak tartja, hogy az Altus-szerződéssel kapcsolatos információkat a CÖF-CÖKA a magyar polgárok tudomására hozta, ezáltal zavart okozott és valószínűleg kedvezőtlen képet festett Magyarországon az Európai Bizottságról.

A CÖF-CÖKA szerint kettős mérce működik az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban, ahol Magyarország szabadon bírálható, mindeközben az ott ülők úgy vélik, hogy az európai polgárok szabad véleménynyilvánítását és szólásszabadságát korlátozni kell - mondta Csizmadia László. Hozzátette: azzal, hogy az EB nem ismeri be, hibázott, szembemegy az unió erkölcsi és jogi előírásaival. Úgy vélte, az Altus-ügy messzebbre megy, mint hogy azzal lehessen lezárni, amit Junkcer üzent nekik, vagyis hogy minden rendben van.

PestiSracok facebook image

Csizmadia László szerint az EB pályázati döntése "pártos, egyoldalú beavatkozási lehetőséget teremt" a magyarországi és más uniós jobboldali kormányok fejlesztéspolitikai működésébe, ezért a szerződést "vissza kell dobni". A CÖF-CÖKA felszólította továbbá az Altus Zrt.-t, hogy lépjen vissza a "kétes, erkölcstelen, vitatható módon megkötött" szerződéstől.

Fricz Tamás politológus a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ha az Altus Zrt. kiválasztása megfelelt a jogszabályoknak, akkor felmerül a lehetősége annak, hogy azok a szabályok rosszak, felületesek. Az EB válaszlevelét komolytalan magyarázkodásnak nevezte.

Ifjabb Lomnici Zoltán jogász felhívta a figyelmet a pályázati leirat 8. fejezetére, amely a pályázatból való kizárási szempontokat tartalmazza, a többi között a politikai vagy nemzeti részrehajlás kérdését. Az erre adott válaszokat "becsületbeli nyilatkozatban", aláírással hitelesítve kell benyújtani - mondta. Hozzátette: ez a tény számos aggályt vet fel, ezért egy alapos vizsgálatot kellene lefolytatni.

Biztosat azonban csak akkor lehetne tudni, ha meg lehetne ismerni a benyújtott dokumentumok teljes anyagát - jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) április 20-án fordult nyílt levélben Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez. A CÖKA azt követelte, hogy zárják ki az Altus Zrt.-t a Magyarországot érintő EU-támogatások ellenőrzéséből, illetve hozzák nyilvánosságra a pályázat elbírálóinak névsorát, mutassák be a beadott pályázatokat és tegyék közzé az értékeléssel összefüggő összes adatot.

Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt., amelynek vezérigazgatója Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnökének felesége, tavaly nyert el tanácsadói megbízást az EU 2014 és 2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzésére.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.