Pesti Srácok

Feltört autóból tűnhettek el Paks II. titkos dokumentumai

null

A Blikk úgy tudja, néhány hete feltörték a Paksi Atomerőmű egyik vezetőjének kocsiját és elvitte azokat az eszközökt, melyeken többek között Paks II-vel kapcsolatos tervek szerepeltek.

Az igazgató az autóban hagyta a laptopot és néhány adathordozót, majd találkozóra ment a Belgrád rakparton. Pár perc elég volt ahhoz, hogy valaki – akinek vélhetően fogalma sem volt, mit tárolnak a számítógépen – feltörte a kocsit, elemelte a notebookot és az egyéb adathordozókat, majd lelépett a zsákmánnyal. Mire a vezető visszaért a kocsijához, már se híre, se hamva nem volt a számítógépnek és a titkos dokumentációknak. A lap kormányközeli forrásokra hivatkozva állítja, hogy a készülő erőművel, Paks II.-vel kapcsolatos tervek is szerepeltek a laptopon. Bár a tulajdonos azonnal feljelentést tett a rendőrségen, a számítógép és az elkövető azóta sem került elő.

Valószínűleg a tolvaj csak azért törte fel a kocsit, mert könnyű zsákmányt látott a laptopban, az adatokkal pedig már csak azért sem tud mit kezdeni, mert az ilyen típusú információkat jelszóval védik.

PestiSracok facebook image

Az ügyben a BRFK folytat vizsgálatot, ők annyit közöltek, hogy lopás bűntette miatt folyik az eljárás. Az azonban meglehetősen sokatmondó, hogy a kiemelt ügyek főosztálya jár el az ügyben, ami egy hagyományos autófeltöréshez képest eléggé szokatlan. "Ha titkos dokumentumokról van szó, akkor megvalósult a gondatlanságból elkövetett minősített adattal való visszaélés bűncselekménye. Ez pedig 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható" – mondta el a bulvárlap kérdésére dr. Fridman Róbert ügyvéd.

A Miniszterelnökség az egész történetről annyit mondott, hogy nem kívánja kommentálni a lapértesüléseket.

Forrás: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.