Pesti Srácok

Orbán a pornóhoz hasonlította saját rezsimjét

Orbán a pornóhoz hasonlította saját rezsimjét

Egy pozsonyi biztonságpolitikai konferencián vett részt egy panelbeszélgetésben Orbán Viktor miniszterelnök.

Kifejtette többek között, hogy szerinte az erős személyi vezetés, és nem az intézmények tudnak csak hatékony válaszokat adni az Európa előtt álló kihívásokra. “Korábban arra akartak tanítani minket, hogy a jó vezető csak az intézmények menedzselésére koncentrál" - mondta Orbán, ámde szerinte ez nem igaz. Orbán szerint a jelenlegi “nem egy túlzottan ‘igazságos’ társadalom. Ez egy munkaalapú társadalom. Nehéz meghatározni, de olyan, mint a pornó: ha látod, akkor tudod, hogy az.”

A fogyatkozó magyar lakosságról azt mondta, hogy ez fontos az ügy az egész magyarságnak, mert nálunk mindenki azon retteg, hogy egyszer el fogunk fogyni, “és akkor az utolsó magyar mehet lekapcsolni a lámpát.” A családpolitika fogja meghozni a sikert Orbán szerint, a bevándorlás őt nem érdekli, csakis a biológiai megoldás.

PestiSracok facebook image

Orbán azt is megosztotta hallgatóságával, hogy a kormány olyan “mechanizmusokon, eszközökön” dolgozik, amivel 3-5 százalékra gyorsíthatja a GDP növekedését. De most még ezt nem tudják. Erősen gondolkodnak rajta!"

Azt is elmondta a miniszterelnök, hogy szerinte a mostani gazdasági növekedés bizonyítja, van elég beruházás a magyar gazdaságban. A magyar gazdaság szerkezete pedig azért kiegyensúlyozott, mert erős a feldolgozóipar, a mezőgazdaság és a turizmus.

A videó angolul itt látható:

Forrás: 444.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.