Pesti Srácok

Orbán: Az ukrajnai konfliktus a saját problémánk is

null

Az ukrajnai konfliktus menekültügyi vonatkozása Magyarországon még nincs napirenden, de oda kerülhet, és akármi történik is, az Lengyelországgal közösen a mi problémánk lesz - tudatta az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozását követően Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő egyértelművé tette, hogy ebben nem számít uniós segítségre, és a magyar közigazgatásnak fel kell készülnie arra, hogy különféle forgatókönyvek esetén milyen teendői lesznek. Orbán Viktor kitért arra, hogy a szláv országokban, ugyan nem robbanásszerűen, de már érzékelhető, hogy elindult egy folyamat, több ukrán érkezik hozzájuk, mint korábban.

A miniszterelnök elmondta, Kárpátalján a magyar kormány anyagi eszközökkel is igyekszik elősegíteni, hogy stabil maradjon a helyzet, nyáron a megélhetés és a létfenntartás sem okoz gondot, ezért Magyarország felé még nem indult el ez a folyamat. A miniszterelnök úgy vélte, hogy ha Ukrajnából érkeznek menekültek, az teljesen más helyzet, mint amikor Afrikából több biztonságos országon is átkelve érkeznek Magyarországra.

PestiSracok facebook image

A szankciók kérdésében világossá tette, korábban Magyarország ismertette véleményét, az uniós álláspont az, hogy egy hangon kell megszólalni, és Magyarország támogatja a büntetőintézkedéseket. Orbán Viktor kifejtette, a válság egy pontján, a német-francia-orosz-ukrán minszki egyeztetések során lehetőség nyílt arra, hogy Európa a saját kezébe vegye egy európai válság kezelését. A kormányfő úgy vélte: a minszki folyamat révén rendezni lehetne a konfliktust, és úgy látja, még nincs minden veszve.

A miniszterelnök szerint az a kérdés, hogy képes-e Európa megoldani egy problémát, vagy transzatlanti megoldás születik. Ez szerinte egyáltalán nem mindegy, mert ebben az Egyesült Államok és Európa érdekei - az Oroszországgal való együttműködés jövőjét is beleértve - nem esnek egybe. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Magyarország és Szlovákia kivételével az Ukrajnával határos NATO-tagállamokba kivétel nélkül nehézfegyvereket fog telepíteni az Egyesült Államok, de Budapest egyelőre nem kapott ilyen megkeresést Washingtontól. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ennek a lépésnek a hatásai még nem ismertek, s ezzel NATO-fegyverek soha nem látott közelségbe kerülnek Oroszországhoz.

Forrás: MTI

Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.