Pesti Srácok

Disznófejekkel az iszlám ellen – mecsetet gyalázott meg egy nő Lengyelországban

Disznófejekkel az iszlám ellen – mecsetet gyalázott meg egy nő Lengyelországban

Vallási érzelmek megsértésével vádolt meg a varsói ügyészség egy lengyel asszonyt, aki sertésfejeket szórt szét a nemrégen az Ochota varsói negyedben felépült mecsetben. Két évre börtönbe kerülhet.

A kihallgatás során a gyanúsított bevallotta tettét. Ezután emeltek vádat ellene a vallási érzelmek megsértése címén. A vétség két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A vádlott mecsetgyalázást követett el, mivel a Korán tisztátalan állatnak tartja a sertést.

wars

PestiSracok facebook image

A nő a lengyel Radio ZET szerint korábban levelet írt az egyik kereskedelmi televízió szerkesztőségének, melyben arra hivatkozik, hogy egy muzulmán vallású fiatalember elutasította érzelmeit. A tettét ezért „a szerelmi csalódás művészi kifejezésének” nevezte. A varsói muzulmán közösség „a faragatlanság és az intolerancia” megnyilvánulásának minősítette a történteket.

A varsói Ochota negyedben felépült, július elején megnyitott mecset és a mellette működő kulturális központ a második ilyen jellegű létesítmény a lengyel fővárosban. Az elsőt 1993-ban, Wilanów negyedben nyitották meg egy erre a célra átépített régi villában.

Az újabb mecsetet a két legnagyobb lengyelországi muzulmán egyesület egyike, a Muzulmán Liga (LM) építtette. Az LM tagjai mindenekelőtt a közel-keleti országokból betelepültek, valamint a muzulmán hitre áttért lengyelek.

A mecsetet 2010-ben kezdték el építeni és eredetileg a 2012-re tervezték a megnyitását, de az késedelmet szenvedett a helyi lakosok tiltakozásai miatt. 2014-ben az épülő mecsetre ismeretlen személyek lőfegyverből több lövést adtak le. Lengyelországban jelenleg összesen 6 működő mecset található, többek között a balti-tengeri Gdanskban, valamint a nyugat-lengyelországi Poznanban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.