Pesti Srácok

Visszavonultak Munkácsról a Jobboldali Szektor fegyveresei

Visszavonultak Munkácsról a Jobboldali Szektor fegyveresei

Tizenkét harckocsi halad Munkács irányába, ahol szombat délután tűzharc tört ki egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között. A lövöldözésben többen meghaltak, illetve megsebesültek. A PSZ sajtószóvivője a PMG.ua ukrán portál szerint nemrég azt nyilatkozta, hogy vezetőjük nem adott utasítást a visszavonulásra, ezért folytatni fogják a harcot. A legfrissebb hírek szerint azonban a Jobboldali Szektor csapatai elhagyták pozícióikat, legalábbis ezt jelentette be a portál szerint az ötödik zászlóalj parancsnoka. Az elmenekült harcosok közül ketten meg is adták magukat, akik segítik a tárgyalásokat - írja a hírportál.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a rendőrség vasárnap elkezdte kimenekíteni annak a Munkácshoz közeli községnek a lakosait, amelynek közelében elbarikádozták magukat a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei, akik egy nappal korábban lövöldöztek és tűzpárbajt vívtak a rendőrökkel a városban – adták hírül kárpátaljai hírportálok. A Munkácstól északra fekvő, hegyvidéki Lavki (Lóka) község lakosságának kimenekítési tervéről először Lengyel Zoltán munkácsi polgármester beszélt szombat este egy lembergi (Lviv) tévécsatornának adott nyilatkozatában. Ezt megerősítette a SZBU és az ukrán belügyminisztérium vasárnap reggel közzétett nyilatkozata, amely szerint a falu békés lakói, mindenekelőtt a gyerekek biztonsága érdekében döntöttek a hatóságok a kiürítés mellett, miután a PSZ fegyveresei a közelben barikádozták el magukat.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.