Pesti Srácok

Három évre eltiltották a Közgép-et a közbeszerzéstől

null

Hamis adatokat közölt, ezért a Közbeszerzési Hatóság határozata szerint három évre eltiltották a Közgépet a közbeszerzésektől. A sajtóinformációk szerint Simicska Lajos cége többek közt rosszul adta meg az építkezésben résztvevő hajók méreteit. A cég úgy véli, „ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat".

A határozat a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint közbeszerzésen nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező és alvállalkozó az, aki korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták. A határozat ellen bírósághoz lehet fordulni, de ennek nincs halasztó hatálya annak végrehajtására. A döntés után a Közgép a jelenleg folyó munkálatokat még befejezheti, új állami megbízást azonban három évig nem kaphat.

Az origo.hu-nak eljuttatott közlemény szerint a Közgép a bíróság előtt védi meg igazát. A cég úgy véli, hogy már a jogorvoslati kérelmében és a Közbeszerzési Döntőbizottság tárgyalásán is bebizonyította, hogy a törvényeknek megfelelően, jóhiszeműen és az elvárható gondossággal járt el ajánlatának benyújtásakor. A cég szerint a döntőbizottság határozata önmagában is ellentmondásos, mert bár több ponton is megállapította, hogy a közbeszerzési eljárás során nem jogszerűen jártak el a Közgéppel szemben, mégis helybenhagyta az ajánlatkérő jogsértő döntését - írta a hírportál.

PestiSracok facebook image

A közbeszerzést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság írta ki Vállalkozási szerződés a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése megvalósításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és építési munkák elvégzésére címmel. A felhívásra négy ajánlat érkezett, ezek közül a Közgép Zrt. és a Kötiviép'B Kft. közös ajánlata volt a legolcsóbb, 6 milliárd 673 millió forinttal, de a többi ajánlat is csak pár százalékkal volt több ennél.

Az ajánlattevők kapacitást biztosító szervezetként vonták be az Ortacko Drustvo Kompanija Stokic céget. Ennek két kompját kívánták használni az építéshez, de a fedélzet méretét másként határozták meg az ajánlattevők és az ajánlatkérő. Az ajánlatkérő ezért kizárta a közös ajánlattevőket az eljárásból.

Forrás: MTI/hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.