Pesti Srácok

Horn-center váltaná ki a Jókai utcát

Horn-center váltaná ki a Jókai utcát

Tóbiás József egy éves pártelnöki munkájáról közölt összefoglalót az mno.hu egy a politikussal készült riport nyomán. A szocialista pártelnök saját bevallása szerint háttérembernek tartja magát, és nem ülne a miniszterelnöki székbe. Elsődleges célja a fejnehéz szocialista párt átstrukturálása volt, amelynek része volt a korábbi székházból való kiköltözés.

Az MSZP zártságán, központosítottságán kíván változtatni Tóbiás József, a szocialisták első embere. A pártelnök szerint ezért is volt fontos, hogy a bürokratizáltság szimbólumának tekinthető pártszékházból kiköltöztek. A párt a székház helyett egy Horn-center elnevezésű nyílt műhelyt hozna létre, ahol baloldali értelmiségiek, civilek és fiatalok találkozhatnak.

Tóbiás bírálta Mesterházy Attila korábbi pártelnök hibás választási stratégiáját. Mint kifejtette, eleve elhibázott volt a gondolat, hogy 2010-ben az MSZP a győzelemre és az összefogásra alapozta elképzeléseit. A pártelnök szerint korábban kellett volna azt is felismerni, hogy az új alaptörvény után megváltozott az ellenzék eszköztára.

PestiSracok facebook image

Tóbiás elárulta, hogy nem gondolkodik a miniszerelnök-jelölti tisztség elvállalásában, inkább egy olyan szakértői árnyékkormányt hozna létre, amely képes visszaadni a kormányzás hitelességét.

A teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: mno.hu/index.hu Fotó: beszelo.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."