Pesti Srácok

"Kétségbeesett és hamis nyilatkozatokat" tesz Juhász Péter

"Kétségbeesett és hamis nyilatkozatokat" tesz Juhász Péter

Az ellenzéki párt V. kerületi önkormányzati képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.

Juhász Péter elmondta, a kerület volt vezetőjének anyósa és nevelt lánya a Károly körút 26. szám alatt található társasház egy több mint ötszáz négyzetméteres irodájából leválasztott 160 négyzetméteres részében lakik és mindkettőjük nevén mintegy 9 millió forintos jelzálog szerepel. Az Együtt közérdekű adatigényléssel vár választ az önkormányzattól arra, hogy a volt polgármester családja miként vásárolta meg az ingatlant, továbbá, abban miként lakhatnak 2009 óta úgy, hogy az irodaként van bejegyezve - fejtette ki Juhász Péter.

Karsai Károly 1994-2002 között két cikluson át volt az V. kerület polgármestere, jelenleg alpolgármester és a Fidesz önkormányzati képviselője. Az MTI az ügyben kereste az V. kerületi önkormányzatot.

PestiSracok facebook image

Az önkormányzat úgy fogalmaz, Juhász Péter ismételten téved, vagy szándékosan elferdíti a tényeket. Szerintük az ellenzéki politikus azért tesz "kétségbeesett és hamis nyilatkozatokat", mert rágalmazásai miatt a Belváros már hat pert nyert és jelenleg is van nyomozás alatt álló ügy. A helyhatóság válaszában kifejti, a szóban forgó, Károly Körút 26. szám alatti ingatlan rendkívül rossz állapotú volt, aminek a felújítása 100 millió forintot meghaladó összeget igényelt volna, amire az önkormányzatnak nem volt forrása. A Belváros ezért 2008-ban programot indított, amelynek keretében nyilvánosan meghirdették az ingatlant, például az önkormányzat hivatalos honlapján és a helyi sajtóban is. A programban a jelentkezőknek vállalniuk kellett, saját költségükön alakítanak ki lakásokat, és szerzik be a szükséges engedélyeket - fejtik ki, hozzátéve, a felújítás igazolt és elismert költségeit később be lehetett számítani az ingatlan vételárába.

Az önkormányzat szerint a Károly körút 26-ban nagyságrendileg 80 millió forintot költöttek a pályázók lakáskialakításra. Megjegyzik továbbá, a lakás vételára az akkori forgalmi értékének 100 százaléka volt, és az árban rögzítették a felújítási-kialakítási kötelezettség összegét. A Belváros kitért arra is, hogy a lakásokra jogerős használatbavételi engedély van, tehát lakásként használhatóak, továbbá a társasház közgyűlése is hozzájárult az ezzel kapcsolatos alapító okirat módosításhoz, amely még folyamatban van.

Forrás: mti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.