Pesti Srácok

Szeptemberben vizsgálhatja az Altus-ügyet az Európai Parlament

Szeptemberben vizsgálhatja az Altus-ügyet az Európai Parlament

Az EP költségvetési ellenőrző bizottsága szeptemberben hallgatná meg az Altus-ügyben Walter Deffaa-t, a regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóság vezetőjét – tudta meg az mno.hu. A főigazgatóság korábban többször is szabályszerűnek minősítette a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cég kiválasztását.

Az EB regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóság vezetőjének meghallgatását szorgalmazza a költségvetési bizottság. Walter Deffa zárt ajtók mögötti meghívására legkorábban szeptemberben kerülhet sor az EP nyári szabadságai miatt.

Mint arról korábban beszámoltunk az Altus egyes konzorciális partnerei az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) tiltólistáján is szerepelnek, több céget a hivatal el is marasztalt. Az ügyben akkor Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter fordult levélben az Európai Bizottsághoz, mivel Gyurcsány Ferenc a Parlamentben feltett kérdésekre nem volt hajlandó választ adni. Lázár az akkori bejelentés kapcsán utalt arra, hogy „a helyzet jelentősen változhat akkor, ha beigazolódik az az információ, hogy az EU csalás elleni hivatalának körözési listáján többek is szerepelnek azok közül, akik Gyurcsány Ferenc társai.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: MNO/PestiSrácok.hu Fotó: vasarnapihirek.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."