Pesti Srácok

Teheráni atomprogram: a Hatokkal kötött megállapodás biztonságos út az atomfegyverhez

Teheráni atomprogram: a Hatokkal kötött megállapodás biztonságos út az atomfegyverhez

Egy amerikai tisztségviselő tájékoztatása szerint Irán és a Hatok között megállapodás született az iráni atomprogramról Bécsben. A tizenhárom éve tartó nukleáris vita lezárásának tétje az Iránt sújtó nemzetközi szankciók enyhítése. A nyugati hatalmak azt várják el Teherántól, hogy csak békés célokkal folytassa atomprogramját.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvívője korábban már úgy nyilatkozott, „nézeteltérések eleinte hosszú listája lassan, de biztosan leszűkült" és a felek közelednek a végleges megállapodás megkötéséhez. A sajtóba kiszivárgott információk szerint Irán és a Hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja, azaz Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, továbbá Németország) között megállapodás született, és Irán folytathatja atomprogramját.

Izrael elsőként fejezte ki aggodalmát Irán atomprogramjával kapcsolatban. Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerint történelmi léptékű súlyos hiba a nemzetközi alku Teherán vitatott atomprogramjáról. „Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez".

PestiSracok facebook image

Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes közleményt adott ki, mely szerint „a Nyugat megadta magát a gonosz Irán által vezetett tengelyének". Hotoveli szerint „Irán tovább terjeszti minden irányba terrorsejtjeinek áttéteit, folytatja a Közel-Kelet lángba borítását, és a legrosszabb, hogy hatalmas lépést tesz majd a nukleáris állammá válás felé."

Miri Regev volt katonai szóvivő szerint az egész szabad világot és az emberiséget is veszélyezteti az atomprogrammal kapcsolatos alku.

Forrás:

MTI/MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.