Pesti Srácok

Törökország lépéskényszerben

Törökország lépéskényszerben

Irakban és Szíriában terjeszkedik az Iszlám Állam és eközben a jelentős törökországi kurd kisebbséggel kapcsolatos feszültségek is felerősödtek. Törökország lépéskényszerbe került – nyilatkozta Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértő. Törökország, Szaúd-Arábia és Irán szemben áll az Iszlám Állammal, ám eközben egymással is versengenek.

Törökország az általa kezdeményezett NATO-nagyköveti értekezleten kedden partnerei támogatását kérte ahhoz, hogy a térségben aktívabb szerepet vállaljon. Az EU és Németország is nyomatékosan figyelmeztette Törökországot, hogy ne lépjen fel a kurdok ellen. Ugyanakkor az Egyesült Államok Obama elnök hivatali idejéből hátralévő másfél évben már várhatóan nem kíván háborút indítani a térségben, inkább ottani szövetségeseire kíván támaszkodni - vélekedett a biztonságpolitikai szakértő.

A Válasz.hu korábbi elemzésében arról ír, hogy a törököket aggasztja a szíriai kurdok sikerszériája. A kurdok amerikai támogatással sorra aratják győzelmüket az Iszlám Állam ellen, és létrehoztak egy összefüggő kurd zónát is a határ mentén. Mivel a kurdok régóta küzdenek a területi autonómiáért, amelybe Törökország keleti tartományai is beletartoznának, a török vezetésnek nagyobb érdeke a kurd előretörés megakadályozása.

PestiSracok facebook image

A válasz.hu szerint Erdogannak politikai érdekei is fűződnek a válsághelyzet fenntartásához, mivel kormánya folyamatosan veszít a népszerűségéből. Erdogan politikailag ésszerű, mégis veszélyes játékba kezdett, „ha ugyanis nem tudja az eseményeket kontroll alatt tartani, elszabadulhat a káosz Törökország menekültekkel teli, kurdok lakta keleti tartományaiban. Ebben az esetben a NATO-tag Törökország belesodródhat a véres és átláthatatlan közel-keleti konfliktusba” – írja aportál.

Forrás:

MTI/valasz.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."