Pesti Srácok

Üres cipőkkel demonstrál a menekültekért az Együtt

Üres cipőkkel demonstrál a menekültekért az Együtt

„A Jobbik a zsidók és a cigányok után új ellenséget talált a menekültekben" – nyilatkozta Szabó Szabolcs azzal kapcsolatban, hogy a párt aktivistái üres cipőket helyeztek el a debreceni befogadóállomás bejáratánál. Ezzel üzentek a Jobbiknak, amely este a tábor bezárását követelő tüntetést tart a helyszínen.

Az üres cipőkkel a párhuzamot akarják jelezni az egykori zsidó menekülők és a szír menekültek között, egyben utalnak a tüntetés szervezője, Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő "egyetlen politikai teljesítményére", amikor beleköpött a Duna-parti cipőkbe.

Szabó Szabolcs felszólította a Jobbikot, fejezze be a hangulatkeltést, Kulcsár Gergelyt pedig arra, hogy mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról. Az ellenzéki politikus élesen bírálta a kormány gyűlöletkeltő politikáját is, amivel "az idegenek ellen hangol, ahelyett, hogy teljesítené feladatát és gondoskodna róluk".

PestiSracok facebook image

Szabó Szabolcs szerint "a kormány mintha arra játszana, hogy kis konfliktusok is kialakuljanak, ezért túlzsúfolja a befogadóállomásokat". Az Együtt azt javasolja a kormánynak, hogy a többmilliárdos kerítés helyett nyisson meg új, ideiglenes menekülttáborokat, ahol szakemberek bevonásával humánusabb ellátást biztosíthatnának a mostaninál.

Javasolja továbbá, hogy a kormány folytasson tárgyalásokat az Európai Unióval, hogy fordítsanak több pénzt az ellátórendszer fejlesztésére, és nyissanak befogadóállomásokat Szerbiában, Macedóniában, Bulgáriában és Törökországban, illetve tegyenek meg mindent a menekülésre kényszerítő válsággócok felszámolására.

Sértő-Radics István, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke emlékezetett: 1956-ban, amikor magyarok százezrei menekültek az országból, Európa összefogott a megsegítésükre, az osztrákok pedig nem emeltek kerítést a határon.

Hétfő délután a debreceni befogadótábor mintegy száz lakója a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott, botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat, autóbuszokat.

Forrás:

MTI

Fotó:

Czeglédi Zsolt/MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.