Pesti Srácok

A helyi elnök is megerősítette a horgosi migránsok esetét

A helyi elnök is megerősítette a horgosi migránsok esetét

A DélHír portál, mely az elsők között vette át az Alo.rs értesülését a Horgashoz közeli 1000 migránsról szintén utánajárt az ügynek. Azt írják, az esetet Bacskulin István, a horgosi helyi közösség elnöke is megerősítette. Az elnök leszögezte, hogy az ezer főre becsült csoport száma valóban túlzó, ugyanis valójában "csak" néhány száz főből állt az a migráns csoport, amely szembeszállt a rendőri intézkedéssel.

A menekülteknél lévő husángokról és botokról Bacskulin elmondásából kiderült, hogy majdnem minden migráns csoport "felfegyverkezik", mielőtt a határ felé indul. Ez főként a határkörnyéki bűnbandákkal szembeni védekezésüket szolgálja. Mint ismert, az utóbbi időben több migránst is bántalmaztak a hátárt elhagyva. A faluelnök arról is beszélt, hogy az embercsempész csoportok több esetben rabolták már el a menekültek gyermekeit, és váltságdíjat követeltek értük, így aztán érthető, hogy a migránsok is igyekeznek megvédeni magukat. "Akik nem hiszik el, mi történik Horgoson, azok jöjjenek el bármelyik este, és szívesen megmutatjuk nekik" - hangsúlyozta Bacskulin István.

Egy neve elhallgatását kérő lakos arról beszélt a DélHír portálnak, hogy először a kutyaugatásra, majd pedig az ordibálásra lett figyelmes valamivel éjfél előtt (a hangzavarról mi is beszámoltunk). Mint mondja a falu központjától a nemrégiben újranyitott Horgos II. határátkelő melletti zöldhatár irányába tartott a tömeg. Saját bevallása szerint még sosem látott ekkora, együtt mozgó migráns csoportot, saját becslése szerint 2-3 százan lehettek. "Az eset szinte a házunk előtt történt, a fiammal együtt néztük végig, ahogy a tömeg ordibálva vonult a zöldhatár felé, közben nagyon fenyegetőző hangon ordibáltak, mintha tüntettek volna valami ellen, a csoportban lévő asszonyok pedig a nyelvüket pörgetve adtak ki valami rémisztő és furcsa hangot " - mesélte egy szemtanú a portálnak.

PestiSracok facebook image

Beszámolója szerint ekkor előbb egy fekete hatósági terepjáró érkezett a helyszínre, majd pedig egy rendőrségi autó. "A gépkocsiból egy rendőr kiszállt és valamit az égbe tartva mutatott a menekülteknek, sajnos, nem láttam mit, de erre még jobban feldühödött a tömeg és megindultak a rendőrök irányába, akik szinte az utolsó pillanatban ugrottak be az autókba mielőtt elérte volna őket az ordító tömeg. Az eset után még sokáig hallottuk őket. A fiam csak ezután mert kimenni az utcára megnézni, hogy merre vonultak el. Sokáig azt sem fogtuk fel, hogy csak álom volt-e az, amit saját szemünkkel láttunk, de az valóban megtörtént." A csoport ezután átlépte a szerb-magyar határt.

Forrás: DélHír; fotó: Origo

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.