Pesti Srácok

Az ellenzék nem ismeri fel saját aktivistáját - Kocsis Máté belső vizsgálatot indított az augusztus 20-i rendezvényen történtek miatt

null

Kocsis Máté, a fővárosi VIII. kerület fideszes polgármestere belső vizsgálatot indított és szabálytalansági eljárást kezdeményezett a kerületi önkormányzat augusztus 20-i rendezvényén történtek miatt. A Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt a belügyminisztertől és a kormányfőtől is követelte az eseményen történt dulakodás kivizsgálását.

A Józsefvárosi önkormányzat közleményében közölte, belső vizsgálatukban áttekintenek minden beszerezhető felvételt, jegyzőkönyvet és beszámolót a csütörtökön történtekről. „Az eljárás során meg kell állapítani, milyen szervezési elégtelenség történt, kik, milyen eljárásrend és milyen jogszabályok szerint jártak el a provokációban és az atrocitásban résztvevőkkel szemben" - fogalmaznak, majd hozzáteszik, az önkormányzat vezetése a vizsgálatok eredménye alapján dönt arról, szükséges-e feljelentést tenni vagy fegyelmi eljárást indítani. Az önkormányzat közleményében elnézést kér a békés megemlékezőktől, egyúttal nyomatékosan arra kéri a "provokálókat", hogy a jövőben tartózkodjanak a hasonló viselkedéstől.

Mint azt korábban megírtuk, a rendbontásra és a dulakodásra tudatosan készült a Tuareg néven ismert, ellenzéki tüntetéseket és pártokat is szervező Szabó Gábor. Az ominózus megemlékezésen „Nincs Alku Párt” nevű csoportjával vonult ki, saját bevallása szerint is azért, hogy „hekkeljék” az ünnepi megemlékezést bekiabálásokkal, és többek közt „húgyos Máté” feliratú transzparensekkel. A dulakodást és hangoskodást teljesen félreértelmező Index.hu korábban még arról írt, hogy Kocsis Máté „emberei” szólalkoztak össze a békés demonstrálókkal, ami tettlegességig fajult, mikor egy idős hölgyet megütöttek.

PestiSracok facebook image

A DK és az Együtt az események után közleményben követelte az eset kivizsgálását a belügyminisztertől. Az Együtt Kocsis Mátétól és Orbán Viktor miniszterelnöktől vár választ arra, hogy „kik voltak a kopasz kidobók, kitől kaptak utasításokat, és hogyan történhetett meg a rendőrök jelenlétében egy idős nő bántalmazása". Az ellenzéki pártok reakciója azért is különös, mert Szabó Gábor nemcsak számtalan ellenzéki tüntetés szervezője volt korábban, hanem előbb az Együtt-nek, később a DK-nak is tagja volt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szabó Gábor korábban a fidesz közelében is feltűnt, sőt Kocsis Máté polgármesteri helyére is pályázott. Politikai karrierje ezután az MSZP-hez, az Együtt-PM-hez, később a DK-hoz vezetett. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az pártalakítás címén petárdákat robbantott az Erzsébet-hídon.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.