Pesti Srácok

Beton-lady – Merkel abszolút többséget szerezne, ezért negyedszer is indul a kancellári tisztért

Beton-lady – Merkel abszolút többséget szerezne, ezért negyedszer is indul a kancellári tisztért

Felmérések szerint az Angela Merkel vezette konzervatívokat annyian támogatják, mint az összes többi parlamenti pártot együttvéve, így a pártszövetség így abszolút többséget szerezhet a törvényhozásban. A konzervatívok főleg Merkelnek köszönhetik népszerűségüket, aki lapértesülés szerint elhatározta, hogy negyedszer is elindul a kancellári tisztségért.

Angela Merkel a 2017-es Bundestag-választáson ismét a CDU/CSU kancellárjelöltjeként kíván indulni, és már hozzá is kezdett a másfél év múlva kezdődő kampány előkészítéséhez - írta hét végi számában a Der Spiegel című hírmagazin. A lap szerint Merkel a szűk körű belső egyeztetéseken azt mondta, hogy döntését 2016 elején jelenti be hivatalosan. Az viszont egyelőre nem biztos, hogy a német kormányt 2005 óta, a CDU-t pedig 2000 óta vezető 61 éves politikus a teljes törvényhozási ciklusra, vagyis egészen 2021 őszéig vállalja-e a kancellári munkát.

Angela Merkel a testvérpárt bajor CSU vezetőjével, Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel arról is tárgyalt, hogy milyen hivatalos célkitűzéssel vágjanak neki a kampánynak. Seehofer szerint az abszolút többség megszerzését kell kitűzni, Merkel azonban nem biztos ebben - számolt be a Spiegel.

PestiSracok facebook image

Ha most vasárnap lennének a választások, a CDU/CSU megszerezné az abszolút többséget - mutatta ki a Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készített felmérés, amely szerint a CDU/CSU országos támogatottsága 43 százalékon áll, és ezzel éppen annyira erős, mint a parlamenti bejutási küszöböt - 5 százalékot - elérő pártok összesített támogatása.

A második helyen a szociáldemokraták (SPD) állnak 24 százalékkal, a harmadik helyen a Zöldek 10 százalékkal, míg a negyedik a Baloldal 9 százalékkal. Más párt nem éri el az 5 százalékot. Legutóbb 2005 júniusában támogatták a CDU/CSU-t annyian, mint a Bundestag többi pártját összesen.

A konzervatívok elsősorban Angela Merkelnek köszönhetik népszerűségüket, aki „nyugodt stílusával elnyerte a németek bizalmát, és a görög válságban még rokonszenvesebb lett nekik" - mondta a Bild am Sonntagnak Jürgen Falter politológus. „Merkel a görög válságban olyan politikusnak bizonyult a németek szemében, akire nehéz helyzetben is lehet számítani" - tette hozzá Torsten Schneider-Haase, a felmérést készítő Emnid közvélemény-kutató intézet elemzője.

Forrás:

MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.