Pesti Srácok

Kitört a palagáz-láz Angliában - jelentős mértékű kitermelésre készül a szigetország

Kitört a palagáz-láz Angliában - jelentős mértékű kitermelésre készül a szigetország

A tervek szerint több tucatnyi gázmezőt nyitnak meg Nagy-Britanniában. A folyamat végén összességében az ország szárazföldi területének 40 százalékán fognak palagázt kitermelni. Az eljárás bírálói viszont amerikai tapasztalatokra hivatkozva azt hangoztatják, hogy a hidraulikus törés vízszennyezést és földrengéseket idézhet elő.

Az energiaügyi minisztérium már a jövő héten ismerteti a pályázatok egy részének győzteseit - tudta meg a The Times. A napilap hétfői számában arról írt, hogy több tucatnyi gázmezőt nyitnak meg, többek között Devonban, valamint olyan sűrűn lakott körzetekben is, mint az északkeleti Lancashire. A folyamat végén összességében Nagy-Britannia szárazföldi területének 40 százalékán fognak palagázt kitermelni. A tiltakozók szerint a brit kormánynak inkább az ország óriási tisztaenergia-lehetőségeinek kiaknázására kellene összpontosítania, mert ez a közvélemény szemében is sokkal népszerűbb.

Amber Rudd energetikai miniszter jelezte, hogy a kormány rövidesen levélben tájékoztatja az engedélyező hatóságokat arról, hogy a palagáz biztonságos és fenntartható kiaknázása nemzeti érdek az energiaellátás, a gazdasági növekedés és az alacsonyabb karbonkibocsátás garantálásához.

PestiSracok facebook image

A mintegy 300 fúrási engedélyre a hírek szerint 95 vállalat jelentkezett, és a kiaknázásban olyan nagyvállalatok részvételét is valószínűsítik, mint az iGas, a Cuadrilla Resources, a Total és a GDF Suez. Az eredményhirdetés első, augusztus 17-re várható körében a kevésbé problémás mezőkre érkezett ajánlatok nyerteseit ismertetik. A többi terület ügyében is még év végéig megszületik a döntés.

A hidraulikus törés (fracking) technológia hívei a bejelentés hallatán hangsúlyozták, hogy Nagy-Britannia az előrejelzések szerint 2030-ra gáz- és olajszükségleteinek 75 százalékát importból fogja fedezni, és ezért óriási szüksége van a helyi energiaforrásokra. A háztartások 80 százaléka gázzal fűt, a vegyiparban és a gazdaság nagy energiaigényű ágazataiban félmillió állás függ a gáztól - mutattak rá.

Forrás:

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.