Pesti Srácok

Macedónia: a rendkívüli állapot kihirdetése után a hadsereget is beveti határain

Macedónia: a rendkívüli állapot kihirdetése után a hadsereget is beveti határain

A macedón köztársasági elnök elrendelte a hadsereg bevetését országa illegális bevándorlók által használt két határőrizeti zónájában, valamint az ezek közötti közlekedési folyosón - közölte Somogyi Gyula, a szkopjei magyar nagykövetség első beosztott diplomatája az M1-nek.

A Szkopjéban tartózkodó magyar diplomata elmondta, hogy a Macedóniában kihirdetett rendkívüli állapot azokra a területekre terjed ki, ahol most a katonaság is szerepet kap. Macedónia célja, hogy a korábbinál szigorúbban ellenőrizze a zöldhatárt és a migránsokat a hivatalos határátkelőhelyekre terelje, ahol regisztrálni tudják őket - fejtette ki Somogyi Gyula, aki szerint az országon például Görögország irányába átutazó turisták, fuvarozók nem találkozhatnak olyan problémával, amelyet a migránsok okozhatnak.

Végh Andor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa ehhez kapcsolódva emlékeztetett, hogy a Macedóniába érkező migránsok száma a közelmúltban napi 500-600-ról 2500-3000-re emelkedett, mindezt azonban az ország nem tudja kezelni vasúti hálózatával.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, a macedón kormány azért hirdetett ki rendkívüli állapotot, mert az országba folyamatosan érkező többezer migráns teljesen megbénította a vasúti közlekedést és a határátkelést.

Sajtóhírek szerint a magyar kormány többek között éppen Macedóniában tervez plakátkampányt indtani annak érdekében, hogy a migránsok ne Magyarországon keresztül menjenek Nyugatra, illetve, hogy tartsák be az ország törvényeit.

Forrás: MTI Fotó: ibtimes.co.uk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.