Pesti Srácok

Nem látták előre a MAL-osok a vörösiszapömlést? - Enyhült a vád a devecseri katasztrófa ügyében

null

Több pontban módosították a vádat a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás bűntette miatt a devecseri vörösiszapömlés feltételezett felelősei ellen zajló per tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken. A vádmódosítás egyik pontja szerint a katasztrófa bekövetkezte nem volt előre látható – közölte a hétfői tárgyalás szünetében az első rendű vádlott védője.

Bánáti János elmondta, hogy a korábbi vádirathoz képest a legjelentősebb változás az, hogy az ügyészség kijelentette: a bekövetkezett katasztrófa utáni magatartásukkal a vádlottak nem akadályozták szándékosan a kár elhárítását. Ezzel szemben tény, hogy a szakértői vélemények alapján teljes együttműködés volt a vádlottak részéről az iszapkatasztrófa bekövetkezését követően – fogalmazott Bánáti János. Az elsőrendű vádlott ügyvédje közölte: védence a vallomását a későbbiekben ki kívánja egészíteni. Mivel olyan tényeket emelt bele az ügyészség a vádba, melyekre reflektálni kívánnak, új határnapokra tartanak igényt. A többi vádlott védői is jelezték, hogy védenceik vallomásukat ki kívánják egészíteni, valamint határidőt kértek a további bizonyítási eljárásra való felkészülésre. A tárgyalást vezető Szabó Györgyi bírónő közölte, hogy a következő tárgyalási nap szeptember 8-án lesz.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember, a cég vezetői és több alkalmazottja ellen, valamint számos polgári per is indult.

PestiSracok facebook image

Szöveg: MTI

Fotó: 25ora.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.