Pesti Srácok

Szerbia rászánta magát a szembenézésre – a tiltakozók nemzetárulásnak tartják a döntést

null

A koszovói parlament másodjára sikeresen szavazta meg a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság felállításához szükséges alkotmánymódosítást. A testület felállítása elengedhetetlenül szükséges a nyugat-balkáni ország európai integrációja szempontjából. A különleges bíróság a koszovói konfliktus idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) által elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgálja majd.

Az UCK tettei máig vitatottak, még azzal is vádolták őket, hogy szervkereskedelmi hálózatot szerveztek, amelynek keretében fogságba ejtett, elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. Dick Marty az Európa Tanács megbízottjaként 2010-ben készített jelentést a szervkereskedelmi ügyről.

A százhúsz fős parlamentben nyolcvan képviselőnek - közöttük tizennégy kisebbségi politikusnak - kellett igennel szavaznia a módosításra. A szavazás előtt az ellenzéki képviselők kivonultak a teremből, míg a többi nyolcvannyolc képviselő közül nyolcvanketten támogatták, öten ellenezték a javaslatot, egy képviselő pedig tartózkodott.

PestiSracok facebook image

Nemcsak a képviselőházban volt feszült a hangulat, az UCK veteránjai a parlament épülete előtt tiltakoztak. „Aki erre a bíróságra szavaz, azt árulónak tekintjük" - skandálta a tömeg, majd vizespalackokkal dobálta meg Hashim Thaci külügyminisztert, volt kormányfőt, az UCK egykori politikai vezetőjét. Thaci parlamenti felszólalásában az alkotmánymódosítás támogatására kérte a képviselőket, különösen saját pártjának, a Koszovói Demokrata Pártnak (PDK) a tagjait, akiken egy hónappal ezelőtt megbukott a szavazás, ugyanis az ellenzék mellett a PDK néhány képviselője sem szavazott az indítványra.

Forrás: MTI

Fotó: marcodilauro.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.