Pesti Srácok

A CNN-be is bekerült Gyurcsány azzal, hogy bevándorlókat fogadott be

A CNN-be is bekerült Gyurcsány azzal, hogy bevándorlókat fogadott be

Ez a feladatom, hogy megnyissam előttük a házamat ” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a CNN-nek. A volt miniszterelnök házának kertjéből jelentkezett be az élő adásba. Mint mondta, családja számára egyértelmű lett, hogy nem elég ha étellel és itallal segítik a migránsokat.

A CNN ismert külpolitikai újságírója Christiane Amanpour szólaltatta meg Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt annak apropóján, hogy bevándorlókat fogad be éjjelenként. Gyurcsány szerint a menekültek, akikre mosnak és főznek is, nem tudják hogy kinél szálltak meg.

Gyurcsány azt is megjegyezte az interjú során, hogy csak néhány napig lesz érdekes, hogy ők befogadnak menekülteket, mert ilyen a média. Amanpour erre úgy reagált, hogy sajnálatos módon a jelenlegi magyar miniszterelnök viselkedése nagyon eltér Gyurcsányétól.

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.