Pesti Srácok

Elképesztő pénzeket szakít a magyar alvilág a menekültválságon

Elképesztő pénzeket szakít a magyar alvilág a menekültválságon

Iszonyatos pénzeket tesz zsebre a magyar alvilág a menekülthullámnak köszönhetően. Míg két-három hónapja a cigicsempészet volt a legnagyobb biznisz, mostanra szinte teljes egészében átálltak az embercsempészetre – írja 24. hu az Index cikkére hivatkozva. Igaz, hogy ez rizikósabb, de egy fuvaron – 8-10 menekültelszállításán – akár napi 6-10 ezer eurót is meg lehet keresni. Igény pedig folyamatosan van – óriási tömegben érkeznek az emberek, van pénzük és nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor, míg a bűnözőket lefoglalja a menekültek lehúzása, a cigaretta feketepiacán ellátási gondok jelentkeztek. A portál úgy tudja, Szerbiában rengeteg, a magyar feketepiacra szánt csempészcigi torlódott fel, de ez most nem érdekli a jóval jövedelmezőbb üzlettel foglalkozó csempészeket.

Az embercsempészetbe már olyanok is beszálltak, akik korábban nem bűnöztek, az embercsempész-csoportok tagjai közül pedig sokan önállósodtak, mert a nagy kereslet miatt megtehetik. Az embercsempészek nem maffiaszerűen működnek, ha kell, akkor együttműködnek, de ez a pillanatnyi érdekeiktől függ.

PestiSracok facebook image

A balkáni csempészútvonalon a Keleti pályaudvar fontos csomópont, itt már eleve kiépült egy bűnözői infrastruktúra, a pályaudvar környéke az arab alvilág budapesti fészke is, ahol lényegében zavartalanul folyik a feketézés, az illegális pénzváltás és a drogkereskedelem. Ezek a bűnözők az ismeretségeiken keresztül fontos láncszemei tudnak lenni az embercsempészetnek is – derül ki az összeállításból.

Forrás: 24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.