Pesti Srácok

Már napok alatt itt vannak a migránsok Szíriából - Minden eddiginél nagyobb tömegre lehet számítani

null

A Szíriából érkezett migránsok azt mondják, hogy országukból 8-9 nap alatt jutottak el Dél-Szerbiába. Ez az út néhány hónapja még hetekig, hónapokig tartott, de most már gyorsabban tudnak áthaladni a Szíria és Szerbia közötti országokon.

Hétfőn a kora hajnali órák óta több mint ötezren érkeztek Szerbiába Macedóniából, és újabb óriási migránshullámra lehet számítani az elkövetkező napokban a macedón-szerb határon - értesült a magyar közmédia Presevóban tartózkodó tudósítója. Ez az eddig legnagyobb emberáradat, néhány óra leforgása alatt ilyen sokan még nem érkeztek a nyugat-balkáni országba.

Huszonnégy óra alatt eddig a legtöbben augusztus 23-án léptek be Szerbiába Macedóniából, akkor több mint hétezer migráns lépte át a határt, hétfőn várhatóan ennél többen érkeznek. Presevóban jelenleg mintegy kétezren várakoznak a helyi befogadóközpont előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, és megkapják a 72 órás tartózkodást biztosító engedélyt. A dél-szerbiai várostól mintegy 8 kilométerre, közvetlenül a határtérségben található, két héttel ezelőtt létesített miratováci sátortábor szinte teljesen kiürült reggelre. Feltételezhetően ők mind a szerb-magyar határ felé indultak.

A helybéliek arról számoltak be, hogy egyes magán busztársaságok papírok és nyilvántartásba vétel nélkül is elszállítják a migránsokat Belgrád és a szerb-magyar határ irányába. Belgrádból naponta több tucat, migránsokkal teli autóbusz indul a magyar határ mellett fekvő Szabadka, Magyarkanizsa és Horgos felé.

PestiSracok facebook image

Gignac Emmanuel, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának presevói képviselője szerint a napokban újabb óriási menekülthullám várható, ugyanis szombatról vasárnapra ötezer migráns várakozott a görög-macedón határnál, további ötezren tartották a görög-macedón határ felé, és újabb ötezren már úton voltak Szerbia irányába, és számítani lehet újabb több ezres csoportokra is. A hivatalos adatok szerint Szerbián ebben az évben több mint 120 ezer migráns haladt át. Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban megismételte, hogy a migránsok nem akarnak Szerbiában maradni, az a céljuk, hogy minél hamarabb eljussanak az Európai Unióba. A befogadóközpontokban azonban így is fogytán vannak az élelmiszerkészletek, Szerbiának segítségre van szüksége. A határzár ellenére is mintegy 15 ezren jutottak el a célországokba, és ez a tárcavezető szerint jól bizonyítja, hogy a határ lezárása nem jelent megoldást a migránshelyzet kezelésére. A migránsok először Görögországból Macedóniába mennek, ahol 72 órán át tartózkodhatnak, onnan pedig Szerbiába, ahol szintén 72 órájuk van arra, hogy továbbmenjenek. Ez idő alatt Presevóból a szerb fővárosba, majd a magyar határhoz közeli településekre utaznak, hogy onnan útra kelve kíséreljenek meg átjutni a zöldhatáron. Presevóból a magyar határig személygépkocsival 8-9 óra alatt lehet eljutni, autóbuszokkal - ahogyan a migránsok általában közlekednek - ez az út néhány órával tovább tart.

Szöveg: MTI

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.