Pesti Srácok

Megöli és elüldözi a keresztényeket a szír ellenzék

Megöli és elüldözi a keresztényeket a szír ellenzék

A Magyar Idők szerint a nyugati sajtó által csak felkelőknek nevezett fegyveresek, akik az Aszad-rendszer ellen küzdenek, sokszor ugyanúgy elüldözik vagy megölik a keresztényeket és az ország lakosságának 12 százalékát kitevő síita alavitákat, Aszad támogatóit, mint az Iszlám Állam.

A napilap szerdai számában megjelent cikk azzal foglalkozik, hogy a balliberális média szerint nem igaz, hogy az illegális bevándorlók között terroristák is Európába jutottak. A szír keresztények ellen elkövetett bűnöket dokumentáló Facebook-csoportot hazugsággal vádolják, érvelésüket egy Laisz al-Száleh nevű szír felkelőre alapozzák, aki néhány hete mesélte el történetét az AP tudósítójának.

A Free Syrian Army (FSA) egykori katonája a bevándorláspártiak szerint nem lehet terrorista, még akkor sem, ha az FSA bűnlajstroma tele van civilek, fegyvertelen hadifoglyok ellen elkövetett gyilkosságokkal, rémtettekkel. Az Index szerint hazugságot terjesztenek Facebookon a Magyar Idők keddi számában is idézett szíriai keresztény aktivisták (This is Christian Syria).

PestiSracok facebook image

Azt az interneten szerveződött szíriai csoportot próbálják lejáratni, amelynek tagjai keresztényként testközelből megtapasztalták az iszlám terroristák mellett a kormányellenes felkelők részéről is, hogy milyen hitükért szenvedni és meghalni. Elvitatják tőlük azt a jogot, hogy terroristának nevezzék gyilkosaikat. Kevesen tudják, hogy a nyugati sajtó által csak nemes egyszerűséggel felkelőknek nevezett fegyveresek, akik az Aszad-rendszer ellen küzdenek, sokszor ugyanúgy elüldözik vagy megölik a keresztényeket és az ország lakosságának 12 százalékát kitevő síita alavitákat, Aszad támogatóit, mint az Iszlám Állam - emeli ki a lap.

"A terrorveszély kapcsán írt keddi cikkünket azzal próbálja hitelteleníteni a balliberális sajtó, hogy a This is Christian Syria-csoport oldalán szereplő Laisz al-Száleh, az arcán harcban szerzett sebet viselő fiatal férfi az úgynevezett ellenállók mellett küzdött az Aszad-rezsim ellen" - olvasható a lapban, amely hozzáteszi, hogy a 444.hu és más oldalak által is átvett véleménycikk szerint Laisz a fenti ok miatt biztosan nem terrorista. A férfi akkor hagyta el az FSA felkelőhadsereg sorait és menekült Európába, "amikor az állam elkezdett szisztematikusan pusztítani".

A Magyar Idők felidézi, a fiatalemberről augusztus 17-én jelent meg a Yahoo-n az AP által készített riport. A 30 éves aleppói kőműves elmondása szerint szinte mindenki ellen harcolt: a kormány, az Iszlám Állam és az al-Kaidából kivált an-Nuszra Front ellen is. Azt állítja, hogy 700 felkelőnek parancsolt az FSA-ban, ám a cikkben később alkalmi harcosként jelöli meg magát. Fogadkozik, hogy ha biztonságban tudja majd családját Hollandiában, akkor visszatér szülőföldjére, és folytatja a harcot, mert neki Szíriában neve van, és a barátai most is fegyverben vannak.

A Magyar Idők kedden megjelent cikke szerint az internetes közösségi oldalakon fellelhető fotók alapján a tömeges illegális bevándorlást kihasználva már Európában vannak az Iszlám Állam martalócai. Egy az iszlám szélsőségesek szír keresztényekkel szemben elkövetett emberiségellenes bűneit felkutató Facebook-közösség több olyan személy fotóját publikálta, aki a gyanújuk szerint néhány éve még terroristacsoportok zsoldjában állt és osztott meg fotókat magáról.

A lap által megszólaltatott biztonságpolitikai, titkosszolgálati szakértők szerint komoly biztonsági kockázatot jelentenek a tömegesen érkező illegális bevándorlók. A szakértők szerint az is megkönnyíti a migránsok között esetleg elvegyülő iszlám terroristák dolgát, hogy egyelőre egyetlen EU-állam sem tudta regisztrálni és azonosítani a menedékkérők többségét. Az is nagy biztonsági kockázatot hordoz, hogy az Iszlám Állam sok biankó útlevelet zsákmányolt az elfoglalt szír kormányhivatalokból, és nagyüzemben folyik az útlevél-hamisítás, amelyből bőven juthat olyan személyeknek is, akik felforgatás céljából érkeztek Európába, kihasználva a határok védtelenségét, nyitottságát - olvasható a Magyar Időkben.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.