Pesti Srácok

Népszavazást javasol a CÖF az európai bevándorlásról – demonstrációt tartottak a Magyar Narancs szerkesztősége előtt

Népszavazást javasol a CÖF az európai bevándorlásról – demonstrációt tartottak a Magyar Narancs szerkesztősége előtt

Az Európai Unió vezetői írjanak ki népszavazást a bevándorlásról - ezt javasolja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Csizmadia László a Magyar Narancs szerkesztősége előtt tartott demonstráción kifejtette, lényegében felhívással fordulnak majd az unió vezetőihez, melyben szorgalmazni fogják a referendum kiírását.

A rendezvényen felszólaló Bayer Zsolt szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem néztünk szembe ekkora kihívással, mint ma, ezért higgadtságra és józanságra intett mindenkit. Léteznek különböző fegyverek, köztük, atom-, és vegyi fegyverek, de létezik a faji fegyver is, „most éppen ezt vetették be Európa és a fehér rassz ellen". Ami most Európában látható, az "mesterséges népvándorlás", amelynek célja Európa etnikai és vallási viszonyainak végleges megváltoztatása. Bayer Zsolt szerint azonban rossz hír az ezt támogató „gazembereknek, politikusoknak, a nyugati sajtó hazug újságíróinak és a Magyar Narancs gazember nyikhajainak", hogy Európa mintegy 500 milliós őslakosából nagyjából 450 millió nem akar több bevándorlót. Orbán Viktor ennek a többségnek a véleményét képviseli, helyettük is kimondja az igazságot.

cöf2

PestiSracok facebook image

A publicista szerint ma Európa középső fele képviseli a normalitást, azok, akik nemet mondtak „az idióta és álszent kvótarendszerre", ahogy Magyarország is tette. Ilyen országok közé sorolta Finnországot, Lettországot, Litvániát, Észtországot, Dániát, Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Romániát. Bayer Zsolt a Magyar Narancs címlapjára utalva úgy fogalmazott, „a gazemberek az állandó nácizásukkal a holokauszt áldozatait sértik meg". A publicista beszédét azzal zárta: "készüljetek, mert lesz békemenet".

Csizmadia László CÖF-alapító, CÖKA-elnök - az általuk 1500-2000 fősre becsült tömeg előtt - a lap szerkesztőségét bocsánatkérésre, a vezetőit pedig lemondásra szólította fel. A Magyar Narancs legutóbbi számában Orbán Viktor miniszterelnököt egy drótkerítéses bajusszal Hitlernek ábrázolta, a CÖF-CÖKA ezt követően hirdette meg tiltakozó demonstrációját a szerkesztőség elé.

cöf3

Csizmadia László arra utalva, hogy az általa szélsőségesnek mondott lap „meggyalázta Magyarország miniszterelnökét", úgy fogalmazott, "Mi ez, ha nem aljas, fizetett bugyuta provokáció?" Nem Magyarország miniszterelnöke náci, hanem az, aki ezt meri állítani róla. A migrációs helyzetre utalva arról beszélt, szerinte a haza veszélyben van, de ebben a helyzetben sem a szélsőbal, sem pedig a szélsőjobb nem nyújthat alternatívát.

Csizmadia kifejtette, az iszlám vallást tisztelik, de ott, ahol történeti és területi értelemben is a hazája van. A CÖF-alapító azt hangoztatta, emberségből minden üldözöttet befogadnak, de csak addig, amíg a hazájukba vissza nem térhetnek, ugyanakkor az embercsempészeknek és üzletfeleiknek nincs helyük Európában.

Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő, a szervezet közjogi kabinetjének vezetője azt mondta, az egybegyűltek a fokozódó "balliberális uszítással" szemben kívánják kifejezni a tiltakozásukat, és fel kívánnak lépni a gyűlöletkeltés és az emberi méltóság megsértésével szemben.

Forrás: MTI

Fotó: Kallos Bea/MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.