Pesti Srácok

Akár Strasbourgig citálja az MSZP a Magyar Távirati Irodát

Akár Strasbourgig citálja az MSZP a Magyar Távirati Irodát

Az MSZP a médiahatósághoz fordul, mert az Magyar Távirati Iroda (MTI) megtagadta egy közleményük kiadását - közölte az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bárándy Gergely elmondta, ha a médiahatóság visszautasítja panaszukat, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert szerinte a hírügynökség az alapvető emberi jogokat, így a szólás- és a sajtószabadságot sérti. Hozzátette: a strasbourgi bíróságon azt szeretnék elérni, hogy a magyar kormány olyan szabályozást alakítson ki, hogy a közpénzből fizetett hírszolgáltatók ne lehessenek monopolhelyzetben, és a jogszabályok kényszerítik őket az objektív tájékoztatásra.

Elmondása szerint a visszautasított közleményük azt a gyakorlatot tette szóvá, hogy a nemzeti hírügynökség megtagadja azoknak a közleményeknek a közlését, amelyek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gazdálkodását, működését vagy tájékoztatási gyakorlatát kritizálják. Hozzátette: hasonlóan "cenzúráz" az MTI, amikor Orbán Viktor barátainak, rokonainak korrupciógyanús ügyeiről van szó. Bárándy Gergely azt mondta, az eljárás sérti a közszolgálatiságot is, és akadályozza a magyar embereket az objektív tájékozódásban. Ez Vlagyimir Putyin orosz elnök módszere: a kormány kritikusait meg kell próbálni elhallgattatni.

PestiSracok facebook image

MTI

Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.