Pesti Srácok

Az MSZP követel – Ezúttal 50 százalékos béremelést a közalkalmazottaknak

Az MSZP követel – Ezúttal 50 százalékos béremelést a közalkalmazottaknak

A közalkalmazottak, a minimálbér és a minimál-nyugdíj ötven százalékos emelését követelte választmányi ülésén az MSZP. A szocialisták arról is megegyeztek, hogy azonnali kormányváltás szükséges.

A szocialisták határozatban nyilvánították ki az azonnali kormányváltás szükségességét, mivel nézetük szerint a Fidesz öt éves hatalma alatt egyre nő a szegénység már a dolgozó emberek körében is. „Ma már több mint négymillióan élnek a létminimum alatt, több mint egymillió munkavállalót érint a dolgozói szegénység, nyugdíjasok százezrei a méltó időskor helyett szegénységgel szembesülnek, gyermekek tízezrei fekszenek le éhesen naponta, miközben tömegek vándorolnak külföldre egzisztenciális kényszerből” – írja a közlemény.

Az MSZP szerint a magyar emberek túl sokat dolgoznak túl kevés pénzért, ezért a közalkalmazottaknak azonnali, ötven százalékos fizetésemelését, a minimálbér nettó százezer forintra emelését, valamint a minimál-nyugdíj emelését követelték. Az ellenzéki párt szertin erre a kormánynak megvannak a forrásai.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.