Pesti Srácok

Obama kommandósokat küld Szíriába

Obama kommandósokat küld Szíriába

Az amerikai különleges műveleti erők "ötvennél kevesebb" tagját vezényli Észak-Szíriába Barack Obama elnök - jelentette be pénteken Josh Eanest, a Fehér Ház szóvivője.

A katonák, akiknek száma sajtóértesülések szerint 20-30 körül lehet majd, tanácsadói és segítői feladatokat fognak ellátni a Washington által mérsékeltnek ítélt felkelők oldalán az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban. Név nélkül nyilatkozó washingtoni illetékesek szerint szerepük alapvetően "logisztikai" vonatkozású lesz, nem pedig a harci cselekményekben való részvétel. Azt kell biztosítaniuk, hogy az amerikai fegyverek és hadianyag valóban a mérsékelt felkelőkhöz jussanak el. Korábban megjelent értesülések szerint a katonák egyúttal részt vesznek majd az IÁ elleni koalíció légicsapásainak célra vezetésében is.

Josh Earnest megerősítette, hogy a Szíriába küldendő katonák, noha képesek lesznek majd megvédeni magukat, nem harci küldetésben vesznek majd részt. A konkrét feladataikkal kapcsolatban azonban nem bocsátkozott részletekbe. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az IÁ elleni amerikai stratégia nem változott meg, Washington szerint a dzsihadista szervezetet a helyi erőknek kell legyőzniük. Szavai szerint az elnök nem tervez hosszú távú hadműveletet Szíriában. Obama elnök, aki el kívánja kerülni, hogy az Egyesült Államok egy újabb közel-keleti háborúba keveredjen bele, mindeddig ellenállt annak, hogy szárazföldi erőket vezényeljen Szíriába. A fordulatot jelző döntésében szerepe volt annak, hogy Oroszország szeptemberben látványosan fokozta katonai beavatkozását Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán.

PestiSracok facebook image

A módosult amerikai Szíria-stratégiával párhuzamosan a Pentagon iraki Kurdisztán székvárosába, Erbílbe újabb különleges alakulatokat vezényel, fokozza az iraki erőkkel való együttműködést az IÁ kezén lévő nyugat-iraki Ramádi visszafoglalása érdekében, megerősíti a Jordániának és Libanonnak nyújtott biztonsági támogatást, valamint A-10-es és F-15-ös harci repülőgépeket telepít a Dél-Törökországban található incirliki légi bázisra. Ashton Carter védelmi miniszter kedden közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy több "közvetlen szárazföldi akcióval" és a légicsapások számának növelésével növelje az Iszlám Államra gyakorolt nyomást.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.